2024.05.21.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Ványai Fehér József: Az utolsó utáni népi író (Seres Sándor trilógiája a letűnt évtizedekről)

Ványai Fehér József: Az utolsó utáni népi író (Seres Sándor trilógiája a letűnt évtizedekről)

7 min read
Seres Sándor három könyvben állított emléket a múltnak, időben történelminek nevezhető korokat idéz fel, hosszú pillantása a második világháborútól napjainkig terjed, Rákosi országlásával kezdődően a szakaszolható kádárizmusig jutunk, hogy aztán a rendszerváltásig és annak következményeiig érjünk. A szellemi utazás, az alkotás kísérlete sikerült, mert a trilógia élvezetes olvasmány, bátran ajánlom a kultúra fogyasztóinak.

Három év, három könyv: először az ,,Elveszett világ – Amerre a kisvonat kanyargott’’ látott napvilágot 2021-ben, melyet a ,,Mezítláb a porban – Békés megyei kastélykerengő’’ követett 2022-ben, rá következett az ,,Anyám csak rólam álmodott – időutazás Bodzáspusztán’’ 2023-ban. A leíró jellegű alcímekből rájöhetünk, hogy földrajzi értelemben a múltidézés színtere a Tisza, a Körösök, a Maros szabdalta vidék, de a szerző megtalálja a módot arra, hogy látásmódja ne legyen provinciális, sorait az egész haza dolgaival törődve rója.  

Seres Sándor

A trilógia darabjait olvasgatva megtalálom a varázsigét, pontosabban talán varázsmondatot, amely kulcsot ad a művek befogadásához: ,,A gyerekkor velünk marad, s velünk lesz az örökkévalóságig’’. Mintha Móra Ferenc, Tömörkény István világa elevenedne itt meg, csak nem Szöged környékéről, hanem Békésből, s azzal is rögtön tisztában lehetünk már az elején, hogy időben nem a XX. század elején-közepén vagyunk, hanem az alkotóval együtt a mából nézünk vissza a közelmúltra.

Miközben olvasunk és emlékezünk, fülünkbe duruzsol a jól ismert hang: mit akar a ma embere a letűnt kortól, a régi világnak vége, nincs már olyan, hogy ,,nép, népi’’, a rosszul értelmezett nosztalgiázásból egyszerű köldöknézés lesz. A másik oldalon állva e tétellel most nem vitázom, mint ahogy nem elmélkedik a körülményekről Seres Sándor sem, hanem (nagyon helyesen) leírja, ami eszébe jut, gátlás nélkül megörökíti, amit érez. Viszont a valóságot fölösleges, sőt ártalmas volna figyelmen kívül hagyni, a téeszesítéssel, az állami gazdaságok megszervezésével, a globalizációval annak a hajdani világnak tényleg vége lett, nem beszélve a rendszerváltozásról, amely újból a feje tetejéről a talpára (és megfordítva) állított mindent.

A vidéki életforma ábrázolása ritkán nemesedett valódi művészetté, erről egyre inkább a lenéző gúnyolódás vált rossz szokássá, ami Bartók és Kodály országában furcsán hatott. A kritikai realizmusból csak ritkán bukkantak fel drágakövek, mint például Galgóczi Erzsébet novellái és regényei, az unos-untalan mucsaizók túlsúlyba kerültek. Sajnálatos, hogy a paraszt szó mint jelző ennyire negatív jelentést kapott, hiszen eredetileg olyan embert értettünk alatta, aki képes a természetben és a természetből úgy megélni, hogy közben értéket teremt, s visszaadja, amit elvett.

Seres Sándor a nagy átmenetek, mindent felforgató változások hiteles krónikása. Fiatal hősei idejében még létezett az egyházi hagyomány, csírájában az istenhit, a biciklivel érkező atya szenteltvízzel meghintette a helyiségeket. De az ellenpropaganda hatására sokan elfordultak a vallástól, csupán a kollektív emlékezet őrzi az elsőáldozást, a gyónást, az áldozást, imádkozást. Az alkotó jeleskedik a valamikori népélet szokásainak felidézésében, általa elrévülhetünk az ötvenes-, hatvanas-, hetvenes években. Ez a korszak a magyar irodalomban többé-kevésbé megörökíttetett, de az író tud újat hozni. A művek tekintélyes hányada a gyermekkor összefoglalója, anyaképe meghatóan lírai, érzelmei kimondásában nem szégyenlős. Nála a gazdag tartalom változatos formával jár: kedvenc műfaja a novella, az elbeszélés, de sűrűn megmarad a publicisztikánál, az irodalmi jegyzetnél, mindig azt a formát részesíti előnyben, amit megkíván az anyag. Specialitása a versekkel, versrészletekkel, idézetekkel megtűzdelt próza, itt József Attila sorai harmonikusan vegyülnek el Teréz anya szavaival.

Az írások javarészét internetes felületeken, közösségi oldalakon már olvastam, de jó kézbe venni a kinyomtatott kiadványokat, elindulni a szellemi kaland ösvényein. A vidéki élet felejtésre ítélt tárgyai megelevenednek, a szobabelsők újra embermeleget árasztanak, elképzelhetjük, hogyan festett egy kamra a plafonba erősített kampókkal, rajtuk a szalonna, a füstölt sonka, az oldalas, a lapocka és a nyúlja. Tanúi lehetünk az alkotói fantázia folyamatos megújulásának, Rideg Sándor klasszikusának, az Indul a bakterháznak szereplői újra köztünk járnak, saját környezetünkben játszva el kissé átírt szerepeiket. A fiatal lélek magára találásának olvasmányként nagy segítője Ady Endre, aki köztudottan mindig azt akarta elérni, hogy ifjú szívekben éljen tovább.

Seres Sándor munkáit élénk közéleti érdeklődés jellemzi, nála a párttitkár is lehet emberből, aki megjárta a maga poklait. A földhöz ragadt kis vityillókat sárral tapasztották be és esténként petróleumlámpa gyér fénye világított a konyhában, de a szívek melegségre vágytak, az agyak készek voltak az új befogadására.

A szerző érzékletesen dokumentálja a népi jelzővel illethető világ felbomlását, s mindezt anélkül teszi, hogy mondatai hamis nosztalgiát, naiv romantikát árasztanának. Könnyen ráfoghatnánk, hogy ez maga a divatos retró, de nem, többről, irodalomról van szó. Bizony a paraszti udvarokon még állt a góré, a disznóólban malacok visítottak, de a háztájizó tsz-tag fia és lánya már koptatott farmernadrágot próbált beszerezni az ócskapiacon, hozzá virágmintás hippi inget. A kölyök zöldbe öltöztetett Sportszelet után ácsingózott, hozzá szezámmagos ropit szeretett volna rágicsálni. Utólag pontosan látjuk, hogy a pop és a rock a kor multikultija volt, amely csodák csodájára átszivároghatott a vasfüggönyön. Vagy nagyon is tudatosan, felülről irányítottan szállta meg ez az életérzés az emberi lelkeket, függetlenül attól, hogy Dél-Afrikában avagy Kelet-Európában éltek? A pontos választ már sohasem tudhatjuk meg, Seres Sándor sem próbálkozik megadni, dokumentumokat rögzít, plasztikusan hangulatokat fest, miközben megsejthetjük, hogy lelke mélyén azért sajnálja az elveszett hagyományokat.

A mából nézvést közös múltunk része az úttörőtábor és vidéke, melynek felemlegetése inkább hangulatos, mint didaktikus. Mint ahogy nincs okunk letagadni azt sem, hogy egykor mi laktuk a városszéli lakótelepeket, noha sohasem titkoltuk, hogy el tudnánk képzelni az ember számára alkalmasabb környezetet is. A szerző nem esik az utólagos „megideologizálás” csapdájába, éppen úgy bemutatja a falujából kiszakított öreg szenvedését a toronyházak árnyékában, mint ahogy a jövőt tervezgető fiatal pár reményeit. Ha egyszer valaki majd megírja a kor hiteles krónikáját, szociográfiáját, nem nélkülözheti Seres Sándor gondolatait. Ő a legkisebb helytörténeti adaléktól képes eljutni a bölcseletig, nem alkalmi irodalom az övé, hanem érett próza. Szövegei minőségének nyilván jót tett a több évtizedes újságírói rutin, de egyedi művészete gazdagon árad, nála a hely szelleme és a nagytörténelem igazsága úgy fonódik egybe, hogy szemünk előtt születik meg az érték. Úgy beszél Trianonról, az első és a második bécsi döntésről, 1956-ról, mintha velünk, a befogadókkal ligeti sétát tenne, s közben kitárgyalnánk a világ dolgait.

Igazán példaértékű, amilyen szépen emlékezik meg szüleiről, amely motívum nála nem egyszer használatos, hanem vissza-visszatér a könyvben. Egy helyütt például azt írja: ,,Látom apám kérges tenyerét, amelyen a búzakalászt tartotta és öröm öntötte el fáradt, meggyötört arcát. Morzsolgatta az életet adó szemeket, hálát adott az Istennek, hogy meglesz az évi fejadag. Anyám állt a kemence előtt, megmosdatta a kerek cipókat, este a nagy asztal felett keresztet rajzolt a friss kenyérre és imádkozott’’.

A könyv változatos szerkesztése megakadályozza, hogy unalmassá váljon az olvasmány, egy-egy írás inkább valamely sajtóműfajra emlékeztet, de igényes megformálásban, míg más anyagok gazdagabban használják fel az esztétikai kategóriákat. Leíró jellegű és titokzatos szövegcímei felkeltik az érdeklődést: Bús Mihály kalapja – Este a majorban, Csekonics gróf hagyatéka – Mese a csutkatoronyról – Peremvidéken, Kalandtúra Geszten – Uram, az én szemeim már látták a szabadságot – Gyuri bátyám harmonikája – Amerikai levél, Maroknyi magyar föld a prérin.

Ványai Fehér József

Magas művészetek ide vagy oda, Seres Sándor személyében az idők tanúja, az újságíró sem nyugodhat meg soha, szociográfusi igénnyel dokumentálja a valóságot. Már évtizedekkel ezelőtt végigjárta a Körösök vidéke falvait, s fáradhatatlanul jegyzetelt. Nem kerülte el a közigazgatásilag nagyobb településhez tartozókat sem, otthonosan mozgott Fancsikapusztán, Újszalontán, Nagygyantén, Kisnyéken, Dénesmajorban, Dombiratoson, Nagykopáncson, Tatársáncon, Szentetornyán, Kiscsákón, Gábortelepen, Magyardombegyházán. A művek ugyan elkészültek és nyilvánosságot kaptak, de az alkotó nem pihen ma sem, a felkelő nap gyakran úton találja, nem beletörődve hangot ad vidékünk lemaradásának. Csökkenő lélekszám, elöregedés, elvándorlás, a gazdasági erő apadása – mind-mind olyan problémák, amelyeket szóvá tesz.  Rájöhetünk, hogy a földből élő ember ősi reflexei máig működőképesek, a gond és megoldása újratermeli önmagát az időben. Minden előfordulhat a sorsban, a múlt egybeér a jelennel, lehet bő termés, aszály, természeti csapás, sikeres aratás. Gondoljunk csak a gazdálkodás alapjait megrengető klímaváltozásra, a megbolondult időjárásra – régen sem volt fenékig tejföl a paraszti élet, de tisztán látszik, hogy napjainkban a megmaradás a tét.

Az ,,Anyám csak rólam álmodott’’ a fájóan aktuális főváros-vidék ellentétről sem hallgat, amely azért a múltban mintha erősebb lett volna. Emlékezzünk: anno a vidéki lakos csak akkor költözhetett s lehetett állandóra bejelentett lakos Budapesten, ha már öt évet ott töltött, s volt róla papírja. Ezt hívják röghöz kötésnek, amely megváltozott formában tovább él, noha az utóbbi évtizedekben a keleti régiók leszakadása súlyosabb problémákat hozott felszínre. Seres Sándor pontos lélekállapot-ábrázolással jeleníti meg a nehézségeket legyőzni próbáló embert. A lírai betétek eredményesen ellenpontozzák a társadalmi válságot elemző anyagokat, jó megpihenni a szeptemberi erdőben, sétálgatni a téli tanya körül.  Az érzelmi húrok pengetése nem töri meg, sokkal inkább élvezhetővé és átélhetővé teszi a rögzített gondolatokat, a lendületes sorok frappánsan zárják le vagy éppen elindítják a hangsúlyos mondandót. Az 56-os hős szinte mitológiai alakká emelkedik, az életen át társnak méltó emlék állíttatik. A jó kézzel megrajzolt családportrék és egyéni arcok emlékezetünkbe vésődnek, a könnyen értelmezhető jelentések lekötik fantáziánkat.

Seres Sándortól megtanulhatjuk, hogy a múltat be kell vallani, közkeletű kifejezéssel élve: ,,ahogy volt, úgy volt’’, nincs rajta mit szégyellni, s amire büszkék lehetünk, utólag sincs okunk hallgatni róla. Ő már nagy munkáját, évszázadot áttekintő összegzését letette a kor asztalára, a mi feladatunk az értelmezés.

Ványai Fehér József legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.