Kedves Szerkesztőség! Kedves Erika!
A „mit szeretnék”-körkérdésükre reflektálva bennem, mint amatőr alkotóban több gondolat fogalmazódik meg.
Nyolcéves korom óta írok verseket, az erre a kérdésre adott válaszaim az idő múlásával igen változatosak lettek. Az én verseim szabad versek, amelyeket a pillanat ihlet, épp ezért formai kötöttségektől mentesek, a központozás teljes elhagyásával a gondolataim tagoltságát csak a sorok töredezettsége adja.
Igazából soha nem volt különösebb célom a versírással, nem is terveztem, hogy ilyesmivel valaha foglalkozni fogok, az írás talált meg engem, és már egész kiskorom óta természetes dolog az életemben. Szerintem az ihlet egy olyan inspirációs mező, amelyben a művész csupán mintegy membránként, egy áteresztő közegként funkcionál. Képes elkapni a gondolatot, megragadni a pillanatot és interpretálni azt az emberek felé. Ez sohasem egy külső elvárás, hanem egy belső kényszer, amely levetkezhetetlen. Az igazi művészet ösztönből jövő és szabad.
Pragmatikus gondolkodású, gyakorlatias szülők gyermekeként a művészetnek nem sok helye volt a családunkban, sokkal inkább a reális gondolkodásmódra, a munkára és az életre nevelés volt a cél, így én gyerekkoromtól fogva rejtegettem irományaimat, ezért ha az iskolaújságban megjelent 1-1 versem, az álnéven volt publikálva.
Debrecenbe költözésem, és az önálló életem megkezdése apropóján egy művészközegbe csöppenve teljesen véletlenül került napvilágra az irodalom iránti rajongásom és az, hogy verseket írok. Aztán felfigyelt rám egy irodalmár, aki a saját folyóiratában többször közölte néhány versemet nyomtatásban, és az ő biztatására már nem rejtegettem költői affinitásomat. Ezek után több online folyóiratban is számos lehetőséget kaptam publikálásra, részt vettem és veszek irodalmi klubok tevékenységében, irodalmi események szervezésében és lebonyolításában, művészeti események, képzőművészeti tárlatok megnyitásában.
Ez a fajta kinyílás vagy megnyilatkozás más perspektívákat hozott az életembe, már nem csak a fióknak írok, hanem szeretném megmutatni magam és már nem szégyellem felvállalni ezt az emberek előtt sem. Szeretnék adni nekik az írásaimmal, megmutatni, hogy bizonyos érzéseikkel nincsenek egyedül, hogy egymásnak vállai lehetünk mintegy sorsközösséget vállalva.
Mint ahogy azt már említettem, különösebben nem voltak soha nagyra törő terveim és céljaim az írással kapcsolatban, én csak írtam sokszor önkéntelenül is, mert az ihlet pillanatában az ember, mintegy transz állapotba kerülve kilép ebből a világból és egy másikba lép át, ahol teljesen szabad és önmaga lehet.
A célom önmagammal szemben főleg az, hogy minél pontosabban, hűen adjam vissza a pillanatot, a természetesség, spontaneitás megtartásával, illetve az önkifejezés.
A jövőben talán elgondolkodom egy kötet megjelentetésén, bár nem elsődleges cél az életemben, de talán jó lenne magam után örökül hagyni egy egységes lenyomatot.
Szentesi Edina legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
