Ultravaló 11.
(A valóság istene)
felüvöltő csendjeimben
a nagy kozmosz rendje billen
úgy hiszem hogy majd helyére
és bár belém mart a vére
árkokat a virradatnak
valamit tán visszakapnak
akik vissza mit se kérnek
a valóság istenének
egy kicsit még élni kéne
arról hogy e tél miféle
egyszer talán még mesélek
hiszen körben véges élek
visznek célt a végtelenbe
szívem egyszer érte menne
titkáért e bamba kínnak
s néma lelkű hangjaimnak
Ultravaló 12.
(A gépezet)
az arcomba tol vasat
az a végső olvasat
mely rólad szól életem
valami még kéne benn
ami kívül nem jutott
pályájukat megfutott
árva csöndes krisztusok
között nappalt is mosok
meg éjjelt is mert nekem
régen feldúlt kerteken
vezet át az új utam
örömömnek búja van
s bánataim boldogok
már nem tudom hol fogok
lélegezni mélyeket
mert az élet éje vet
belém tiszta magvakat
ami egyszer megszakadt
nem hiszem hogy ép lehet
tovább jár a gépezet
Csikai Gábor Ultravaló című versciklusának előző darabjai a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
