Olyan vagy, mint egy álláshirdetés;
egy kívánatos, jól fizető munkahely,
amely kecsegtet mindenféle jóval,
és beígéri neked a helyszíni interjút,
aztán azt mondja, majd értesítünk,
de nem veszi fel a telefont, nem hív,
a leveleidre nem válaszol, eltűnik,
felszívódik, a csengőre nem nyit ajtót,
mert már az elejétől tudja a választ,
onnantól kezdve, hogy ránézett
az önéletrajzodra, de ezek a társ-
és álláskeresések már csak ilyen
személytelen algoritmusok, sztereotípiák
és lehetetlen elvárások alapján működnek,
mégis várakoztatnak, hímeznek, hámoznak,
kertelnek, mismásolnak, kerülgetik
a forró kását, de ki nem mondanák
az istenért sem azt a hárombetűs,
őszinte szót, mert ahhoz túlságosan
közönyösek és gyávák, ahogy már
minden és mindenki ezen a világon.
és ahogy te is az vagy, amig látom,
hogy már leszedték az aktív hirdetést
az oldalról, úgy, ahogy te is kiszűrtél
valamilyen személyre szabott beállítással
az életedből, hogy még véletlenül se
tudjak jelentkezni arra a betöltetlen
pozícióra, amire valószínűleg amúgy
sem keresel senkit. Legkevésbé engem.