Csontos Márta: „Szabadságban a szellem” (Kapitány Gábor Karének szólóban című kötetéről)

                                                               Jelentem: az élet szörnyen gyönyörű!

                                                               Jelentem: dög nehéz embernek lenni!

                                                               A társadalom egy órjás köszörű,

                                                               S te kés vagy, vagy csiszolt csillag vagy semmi.

(Kapitány Gábor, A felderítő jelentése)

Kaptány Gábor Karének szólóban című új verseskötetének értelmezéséhez fontos információ, hogy a szerző, aki Széchenyi-díjas társadalomkutató, s a Magyar Antropológiai Társaság alapító tagja sok más tudományos társasággal együtt, óhatatlanul otthagyja világértelmezésének, mindennapi életélményeinek és életstratégiájának nyomait költészetében. Sokrétű tudományos munkája által ihletett költészete is tükrözi azt a meggyőződést, melynek égisze alatt kulcsmondatukat tudományos tevekénységében társként közreműködő feleségével együtt zászlójukra tűzték. Jelentős társadalmi változások nem politikai úton valósíthatók meg. Életre hívni mindezt csak akkor lehetséges, ha az ember saját mikrovilágában is társra talál, ahogy a páros élet szépségeiről vall a szerző egyik versében: Az ember egyedül: örökös hiány, csak / Együtt: teljes tükre az egész világnak.

    Kapitány Gábor verseiben a hagyományos lírai vonalat képviseli, nem poétikai újításokra fókuszál, sokkal inkább – képzettsége és munkássága tükrében – az esztétikán kívüli, ’extraliterális’ tényezőkre fekteti a hangsúlyt, melyek elsősorban társadalmiak, ideológiaiak. A szerzőt elsősorban az foglalkoztatja, hogy a kulturálisan befolyásolt ’másképplátás’ mennyire felelős az emberek közötti viszony megromlásáért; hisz abban, hogy a filozófia, a művészet és a vallás segítségével a világot komplexebb módon lehet értékelni és értelmezni, de abban is hisz, hogy költészetével értékrend-formáló szerepet tud betölteni. Hogy mit mondasz, attól függ, honnan indul el, / Mert mi elöl van, annak a „hátul” felel…Nézz jobbra, de az csak ballal igaz, / Csókkal az árulás s a gyásszal a vigasz.”

    Kapitány Gábor költészetének legfontosabb üzenete, hogy az emberi értékek szintetizálása megvalósítható, még akkor is, ha egymással össze nem mérhető minőségek is vannak.

A kötetben számtalan életkép villan fel, melyek a valahova és a valakihez tartozás jelentőségét fogalmazzák meg, többször lehetünk tanúi a társhoz fűződő érzelmek, az élet értelmét meghatározó szeretet hatalmának, de nem mindig könnyű a próbát kiállni. ezért így fogalmaz vallomásosan a Kádencia című versben: Aki szeret, az párjában / Mint világban benne él. / Ám a neheze, hogy néki te / Elég tág világ legyél.

      A Kívül-belül négy sorában pedig Márton László író egy gondolatát hallhatjuk vissza: A költő meghámozza a szavakat. Lehántja róluk a jelentést. A maga létében fontos, hogyan érthetjük az embert személyként, szellemi szubjektumként, hiszen a filozófiai antropológia az emberrel a maga egész mivoltában foglalkozik. Társadalmi vonatkozásban pedig mindezt kiegészíti az együttlét, az egymásrautaltság, a közjó világméretű megvalósításának reménye. A külső szabadság, a külső kényszerektől mentes belső szabadság igénye szövi át az említett versben a sorokat. Kint fagy van. Belül meg mindig meleg. / De értsd meg azt, aki veled üzent: / Azért van bőröd és szemed / Mert tőled függ, mi a kint s a bent.

     És természetesen központi kérdés az ember helye a változó világban; lehet-e szabadnak lenni egyáltalán.

Kapitány Gábor a Vörösmartyt idéző Előszó című versében szembesülünk az igazsággal, és tudni akarjuk, mi történik ’totál szabad’ állapotban, vajon lesz-e még egyszer ünnep a világon, hiszen A jóllakott bénák csak álmukban sírnak…s a robotvilágban, amikor az ember már nem szaporodik, csak egyetlen tanács adható: …adoptáld kutyádat…jobb a komputer, ő majd él utánad. A remény szikrája azonban nem aludt ki teljesen, jelen világunkban egyszer majd ’csődbe megy az egész ócskásbolt’, vallja a költő, s akkor majd újra megjelenik az újjászületést hozó tavasz.

   Úgy vélem, a szerző verseiben kimondatlanul is azt kérdést veti fel, hogy a napjainkban annyira sokat hangoztatott kulturális liberalizmus, mely abszolút semleges és toleráns álláspontot képvisel, hogyan tudja összehangolni a különböző kultúrákban jelenlevő olyan kulturális szabadságjogokat; mint lelkiismerest, vallás, művészet, sajtó. A jó és a szép kérdése vajon lehet-e szabad társadalmi tevékenység?  Úgy gondolom, nem mentes az elképzelés utópisztikus gondolatoktól, mert bármennyire szép a humánus világ megvalósításának gondolata, az uniformizálására való törekvés számtalan negatívumot is tartalmaz.

    Már mindent kipróbált az emberiség…Volt megváltás és béke, olvashatjuk az emberiség sorsa felett elmélkedő költő egyik meghatározó versében. Valóban voltak üldözők és menedékkérők, volt alantasság és magasság, és nem tudjuk miért van az, hogy hol hit van, ott mindig szólnak / Az éhes fegyverek… Talán valóban eljött az ’endizmus’ korszaka?  Ez azonban Kapitány Gábornál nem világvége hangulat, nem ad teret a lehangoló szkepticizmusnak, inkább felszabadító optimizmussal zárja le a verset. Lépkedve a láthatatlan úton: / Emlékeinken: / Amikor megvolt már igazán minden. / Az a kezdet.

    Jó és rossz, külső és belső szabadság, a gyermekkortól megtapasztalható érvényes etikai normák, a meggyőződésünkbe beépülő formálódó lelkiismeret szerepet játszik világképünk alakulásában, az emberekhez való viszonyunk megélésében, Talán beszélhetünk helyes és tévelygő lelkiismeretről, helyzetekről melyekben nemzedékeken keresztül vágyak és áldások kísérnek végig bennünket, viselkedéskultúrákról, melyek elfogadás helyett gyűlöletet, értetlenséget eredményeznek. Ennek a feloldhatatlan ’ellenségeskedésnek’ a problémáját veti fel a szerző az Alkonyati gondolat záró strófájában: Miért van az, ó, Istenem, miért / Hogy az emberben az egyensúly is méreg/Holott épp annak képén emeli / fel a fenséghez lelkét a természet?

    Kapitány Gábor költészete mentes minden öncélú szófacsarástól, tiszta gondolati líra az övé, bölcseleti mondanivalóját életszerűen fogalmazza meg; egyszóval az intellektuális líra képviselője, aki verseit is szolgálatba állította meggyőződésének megerősítésére. Mindennapi életélményeire, megtapasztalásaira támaszkodik, megmutatja a valós világot, de szól egy nem látható, megálmodott világról is, melynek megvalósítását nem tartja lehetetlennek, s biztos abban, hogy a szeretet és az alkalmazkodóképesség, egymás elfogadásával a kulcs az igazi út megtalálásához. Útravalóját a Szemben a korszellemmel című versében így osztja meg az olvasóval: „…amíg rossz van a világban, / A versnek is lázadnia kell az ellen. De én hadd írjak a szépről is még…Hisz éppoly emberi sajátság, /Akár a lázadás: a hála.”

(Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023)

Csontos Márta legutóbb a Szöveten: