férjemnek

Ne hülyéskedj, ha megdöglök, akkor is vissza kell tudnod fordítani egy sapkát.

És ne mondd, hogy nem direkt csinálod. Akarattal, tudatosan vagy akaratlan, tudat alatt. Nekem mindegy, de van közöd hozzá, az biztos.

            És ne mondd, hogy csak a sapka. Hogy csak a sapka kifordulásának ideje jött el. És semmi több nem történt. De igen, történt és történik. És még az is lehet, hogy ösztönösen csinálod, kirázod a kisujjadból ezt a rendszeres elanyátlanodást.

            Hogy itt tarts engem, hogy ne legyél párjavesztő madár. Mert a több évtizede együtt élők olyanok már, mint a szépen együttműködő, fészekrakó, fiókanevelő madarak. Szavak nélkül is értik egymást, és csinálják mindig azt, amit éppen kell. Örök fiatal madárpár lettünk öregségünkre, látod-e? Szépek és erősek. De ha párunk hullik, akkor is azok leszünk. .Fészkünk temetője lesz tojásnak, fiókának. Szépségnek, erőnek, örömnek.

            De te ne félj, a nők tovább élnek, és ne ijesztgess engem, ne, hogy folyton elakadsz ebben-abban. Ne, mert ettől meg én rémülök meg. Hogy valamit tudsz, érzel belőlem. Hogy közel nekem a végem, s mindenhogy, akárhogy, de itt akarsz tartani.

            Mert nekem meg ezt jelenti, ezt, hogy az élet apró dolgaiban elakasztod magad. Mesterséges itt tartását egy elfelé integetőnek. Ahogy a gyerek is megijed, és újra csecsemő lesz inkább, ha érzi, látja, hogy anyja menni készül. Hosszabb időre vagy végleg. Hát, félre minden büszkévé tevő képességet, és újra bepisil inkább, és az ujját szopja. Mert úgy látszik, szépen, jó iramban felnőni csak biztosan maradó szülő mellett lehet.

         

            És igen, szívem. Kezdetben rettegni fogunk, rémületesnek fogunk látni minden pillanatot a másik nélkül.

            De lassan majd megéhezünk, az éhségünkön lesz az áldás először, meglátod. Hogy megérte így is.

            Megérte együtt maradni.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Juhász Zsuzsanna: Rizsszemek