I. 
Régen még réz hajszálaiddal  
foltoztam a gennyes sebem  
(egyet a sok közül),  
melyeket egykor elszórva  
a párnámon hagytál.  
DE most, hogy én inkább  
emlékeinket gyúrom dzsointba,  
TE ezt úgyszint, mind  
turmalinzöld szemed [valamélyk]  
táskájába teszed.  
 
II. 
Emlékszem. Az ágyunk lába  
mindig muzsikált.  
Negédes visszhang szorult beléje, 
melynek lényegét (a szó) szúként rágta át.  
Mára már leveleinkkel ragasztottam körbe.  
[Azóta csak kornyikál.]  
 
III.  
S a füstöm most a régmúlt  
tömjénjeként járja be a szobát.  
Ide-oda billegve, kéjesen táncoltva  
meg a bíbor függönyt.  
(Kár, hogy a karnis is  
lassan MEGADJA MAGÁT.)  
Egyszer együtt vettük valahol közösen.  
 
IV.  
3D képek hosszú láncolatát  
vetíti elő elmém diavetítője.  
Kár, hogy ebből a legszebbeket  
a Nap tüze {50 árnyaltban} színezte át.  
Nem baj, majd a Bloody Mary:  
(A pohár alján)  
Talán az egészet patcheli.  
 
V.  
A sztalagnátok a pilláimon  
dartsként várják, mikor  
lazul a redőny.  
A koordinátákat megkapták:  
S a cÉlpOnTjuK csupán,  
apró léptekben mo- 
zog (DOBOG). 
 
VI. 
A paplan alól egy  
porfírvörös lidércnyomás  
kúszik mellkasomra,  
s falatozásba kezd 
《az ujján gyűrűdet viselve》  
csak a szokásos paralízis gyanánt.  
Lehet elcsábult a penészes csokortól, 
ami egykor: Tényleg a TE terítéked volt… 
 
Hunyorítok.  
Hátha megijesztem.