VERS

Rigó Tibor: [Én nem voltam soha felnőtt…]

Én nem voltam soha felnőtt
arcomra felhőt
az ősz sem alkotott
ráncaim az időbe vesztek el
a napsugár simítja
arcomat
én nem tudtam soha
egyedül járni
ott ahol más könnyedén szalad
nekem a lábam
Meg szokott állni
a szívem kiszakította
a börtönfalat
vadul zakatol mindig
ha új útra térek
gyermeki álmaim hű társként
végigkísérnek
én nem szoktam soha sem fázni
bennem örök virágot bontott a tavasz
cseresznyevirág illatú szirmok
szoktak bennem szállni
mikor a hó söpri fejemre a havat
én nem tudom mi az hogy örök
gyermekként mégis
az égig feltörök
mert hogy ott angyalok őrzik jó szülőm álmát
gyermekként állok
őrt a megdőlt fejfánál
engem az idő nem fog
hisz elszalad felettem
ülök csak magamban
mert örök gyermek lettem.

Rigó Tibor verse legutóbb a Szöveten: