
JuhĂĄsz Zsuzsanna: JĂłzsi bĂĄ gyereket vĂĄr
Nem tudom, mit gondoljak. Itt a vége tényleg az én tudåsomnak. Itt szerintem minden természettudomånynak vége van.
No de ha nem tudunk semmit, akkor ugyan honnan is lenne bĂĄtorsĂĄgunk beavatkozni bĂĄrmibe is?
KĂ©sz, ez kĂ©sz. Ăn legalĂĄbbis kifekĂŒdtem. MĂĄr nem akarok semmit, csak fekĂŒdni. Ăs? Ăs Ă©lvezni? Mit?
A napot fölöttem?
Vagy a napsĂŒtötte, felmelegedett köveket alattam?
Håt nem. Egyiket sem, most akkor mi lesz az emberiség hatalmas båtorsågåval a beavatkozåsra?
Mert ez, ez az ember itt addig rinyĂĄlt, addig rĂĄgta a csalĂĄdja fĂŒlĂ©t, Ă©s addig fĂĄjdĂtotta (fĂ©rfi)orvosok szĂvĂ©t, hogy vĂ©gĂŒl megmƱtöttĂ©k. Lecsippentettek valamennyit a prosztatĂĄjĂĄbĂłl, ami ugye megnagyobbodott a bĂĄcsika korĂĄnĂĄl fogva Ă©s beszƱkĂtette a hĂșgycsövĂ©t olyannyira, hogy az Ășr mĂĄr egyĂĄltalĂĄn nem tudott vizelni. SĂșrĂșn se, sehogy se. HĂĄt katĂ©tert kapott.
De a papa azt lĂĄtta, hogy ilyen kivezetĂ©se mĂĄsnak nem nagyon van, hĂĄt szĂ©gyellte. Dugdosta is a vizeletzacskĂłt a zsebeibe szakadĂĄsig. S akkor meg olyan szagot ĂĄraszott, mint egy jĂłforgalmĂș illemhely. Ăs közben sĂrt, sĂrdogĂĄlt, hisztizett a csalĂĄdnak, hogy miĂ©rt pont Ć, miĂ©rt Ćt veri az isten. A zĂĄrĂłjelentĂ©sĂ©n mĂ©g az is ott ĂĄlt, hogy a zacskĂł miatt öngyilkossĂĄgi gondolatok foglalkoztatjĂĄk.
A bĂĄcsit. Miközben tombol a vilĂĄgvĂĄlsĂĄg Ă©s Ă©leterĆs nĆktĆl, fĂ©rfiaktĂłl veszi el cseppenkĂ©nt, naprĂłl napra az Ă©letkedvez.
De Ć akkor is csinosan akar kinĂ©zni. Ăgy, mint egy fĂ©rfi. Reggel ing, mellĂ©ny, este pizsama. KockĂĄs ing, csĂkos pizsama. Nappal munka, este csalĂĄd. De szĂ©p is volt hajdan!
No de az öngyilkossĂĄgi gondolatokat azĂ©rt mĂĄr tĂșlzĂĄsnak Ă©rzem. Szerintem ezt csak azĂ©rt Ărta az egyĂŒttĂ©rzĆ, bĂĄr gondos orvos, hogy megindokolja a mĂ©regdrĂĄga, ĂĄllamilag finanszĂrozott mƱtĂ©tet. Mert JĂłzsi bĂĄ mĂ©gse miniszter, mert akkor ugye ciki lenne neki katĂ©terrel szavazni a parlamentben, Ă©s nĆsĂŒlni se akar mĂĄr, bĂĄr nemrĂ©g megözvegyĂŒlt. De hogy öngyilok szĂĄndĂ©ka se nagyon zavarta az ĂĄlmĂĄt, azt tanĂșsĂthatom.
Ăs isten bocsĂĄssa meg nekem, de Ă©n Ășgy lĂĄttam, gondolatok se nagyon zavirgĂĄltĂĄk se a nappali Ă©letĂ©t, se az Ă©jszakai alvĂĄsĂĄt. Aludt ez mindig is, mint a bunda. Ăs hogy szĂ©gyellte volna a katĂ©tert: HĂĄt azt se nagyon. Mert olyan bĂŒszkĂ©n mutogatta a zacskĂłt, hogy Ć termelt, Ćvele minden rendben, Ć jĂłl mƱködik, hogy nekem olybĂĄ tƱnt, mintha munkadarab lenne az a zacskĂł, amin az öreg szaki egĂ©sz nap dolgozott.
Most meg ez. Most meg ezt talĂĄlta ki nekem. Azt, hogy terhes. Ăl a zuhany alatt mĂ©lĂĄzva. Ăl. Ăs mondja, hogy vigyĂĄzzak. JĂł, de mire. (A fĂ©rfiak ĂĄltalĂĄban a herĂ©jĂŒket fĂ©ltik, hĂĄt vĂĄrom a sztereotip vĂĄlaszt.) De ne. Ć a mellei elĂ© teszi a kezeit. (Nocsak.) Ăs mondja, hogy legyek Ăłvatos, mert fĂĄjnak. Most nĆnek a mellei Ă©s ezĂ©rt feszĂŒlnek, Ă©rzĂ©kenyek. HĂĄt vigyĂĄzzak! (TĂ©nyleg igaza van, most, hogy mĂĄr nincs katĂ©tere, a jĂłisten Ășjabb csapĂĄst mĂ©rt rĂĄ. Ăregkori mellnagyobbodĂĄsa van. A doki esti borogatĂĄst Ărt fel rĂĄ.) Tudom, mondom neki, nem baj, majd este beborogatjuk. Nem kell, mondja riadtan, nem szabad borogatni. Mert akkor elapad. A tejem, mondja. SĂłhajtja, mint papnak, mint istenĂ©nek, ha van, ha van istene. Mert teje az mĂĄr lesz biztosan. SĆt. A fejĂ©ben mĂĄr ott van. Ott van az a szoptatĂĄsra alkalmas tej, a jĂł öreg csak kiĂłkumlĂĄlta valahogy, ha van, hĂĄt isten neki, legyen. Ăs a gyerek? KĂ©rdem Ă©n is halkan. Nem, nem cinkosan, mert azĂ©rt ez mĂ©giscsak egy fĂ©rfi, de halkan kĂ©rdem mĂ©gis. Halkan, mintha szeretkezĆ pĂĄrra nyitnĂĄm az ajtĂłt, s az ajtĂłcsukĂĄs közben mondanĂĄm, bocsĂĄnat. Vagy mintha titokba avatnĂĄnak, Ășgy halkulok. A fĂ©rfiak titkos vĂĄgyĂĄba, hogy Ă©rtsenek ehhez is, a hordĂĄzĂĄshoz Ă©s szoptatĂĄsĂĄhoz. VĂ©gĂŒl is nem olyan nagy dolog ez, Ă©nis csinĂĄltam hĂĄromszor is, ki lehet bĂrni a szĂŒlĂ©st. A szoptatĂĄsokkor meg annyit olvastam, hogy soha annyit Ă©letemben. A szĂŒlĂ©s, szoptatĂĄs szerintem a nĆk mĂĄr-mĂĄr szĂĄnalmas aduja, az ĂĄsz, hogy Ă©rnek mĂ©g Ćk is valamit, valamire csak Ćk alkalmasak, egyedĂŒl. SzĂłval igyekeztem hallgatni fĆleg, fĂŒlet nyitni, bĂĄr egy kis nevethetnĂ©kem is tĂĄmadt, de jött is mĂĄr felĂ©m a vĂĄlasz.
Itt van, a hasamban. Nofene, gondoltam. Csoda törtĂ©nt. Ăs mekkora! Milyen nagy! Ennek itt, ennek a JĂłzsefnek mĂĄr MĂĄria se kell, ennek a szentlĂ©lek rögtön a hasĂĄba talĂĄlt. Ăs hĂĄt vĂ©gĂŒl is szĂ©p kis kerek pocakja van, ĂŒsse kĆ, finoman mosom azt is, a mellihez meg hozzĂĄ se Ă©rek. Ăn nem leszek elrontĂłja semmi jĂłnak, Ă©n nem leszek latorja ennek a bĂ©kĂ©sen ĂŒldögĂ©lĆ, szentsĂ©ges testĂ©nek vĂ©delmet kĂ©rĆ amĂșgy bĂĄcsikĂĄnak. Mert mit lehet tudni? Ăn Ășgy vagyok itt, Ășgy kerĂŒltem ide, mint PilĂĄtus a krĂ©dĂłba. Valami ellen-sĂ©gnek tĂĄn, ellenessĂ©gnek, kĂ©rdĂ©snek, kĂ©rdĆjelezĂ©snek, mire ez a szegĂ©ny ember kĂ©nytelen volt megterhesĂŒlni Ă©nnekem. De akĂĄrhogy is volt, ez lett itt. Ez, belĆlĂŒnk.
Ăs tĂ©bolyba, abba biztosan nem zavartam ezt a drĂĄga embert itt, aki Ă©pp hatalmĂĄrĂłl, a megmaradtrĂłl, fĂ©rfiĂși mivoltĂĄrĂłl mond le itt Ă©ppen. SĂłhajtozva, töprenkedve Ć is. Ahogy Ă©n.
De tĂ©boly az biztosan nem lesz ebbĆl a koraesti vecsernyĂ©s fecsegĂ©sbĆl, bĂĄr szokvĂĄnyos hogy vanomra nem ilyen vĂĄlaszokat szoktam kapni, de mindegy. Mindegy mĂĄr. A kĂ©rdĂ©sem valahogy illett a bĂĄcsikĂĄhoz, illett, mert benyelte, Ă©s illett azĂ©rt is. Mert Ć amĂșgy is csinĂĄlĂłs ember volt mindig. Vagy spekulĂĄlĂł volt mindig. Csak nĂ©zi, nĂ©zi azt mindig, ami elĂ©je kerĂŒl, Ă©s töpreng, hogy lehet jobbĂĄ tenni, megjavĂtani, megmenteni, hasznĂĄlhatĂłvĂĄ tenni. Mindig ilyen volt, mondta is a lĂĄnya, mindig buherĂĄlt, bĂŒtykölt valamit.
HĂĄt ma is csak ez törtĂ©nt. Ha megnĆttek a mellei, hĂĄt ne menjenek pocsĂ©kba, azokkal, ha nagyobbak lesznek, szoptatni is lehet, s ha az isten melleket adott, szoptatĂĄsra valĂł nagyokat, tĂĄn gyereket is ad hozzĂĄjuk. Ărtem Ă©n.
Ăs Ă©rtem azt is, miĂ©rt felejtettem el, tudat alatt persze, hogy bekenjem a halĂĄntĂ©ksebĂ©t, a pontot, amit mindig vĂ©resre vakar nagy töprenkedĂ©sei közben. Mert szegĂ©ny Ășgy mondja, hogy kezelĂ©st kĂ©r a fejĂ©re. S a kezelĂ©s szĂłt a szĂŒlĂ©szeten hasznĂĄljĂĄk a nĆvĂ©rek. Hogy ki kĂ©r kezelĂ©st? Azaz jĂł meleg altesti lemosĂĄst a szĂŒlĂ©st követĆ napokban. Ăs a kezelĂ©s az tĂ©nyleg jĂł. Kellemes, enyhĂti a hegesedĂ©s fĂĄjdalmĂĄt odalent. JĂłzsi bĂĄnak meg miĂ©rt is jĂĄrna? MĂ©g nem szĂŒlt. HĂĄt elfelejtettem fertĆtlenĂtĆvel befĂșjni a halĂĄntĂ©kĂĄt.
No de mi lesz, ha a szĂŒlĂ©s az istennek se akar majd megindulni? VisszakĂŒldjĂŒk az urolĂłgiĂĄra? Hogy a prosztatamƱtĂ©t olyan jĂłl sikerĂŒlt, hogy JĂłzsi bĂĄr mĂĄr nemcsak vizelni, de szĂŒlni is tud? Ăs? Ăs a vilĂĄg legmĂ©lyebb depijĂ©be zuhanna, ha a magzat meghalna odabent? No Ă©s a csĂĄszĂĄrmetszĂ©st? Azt ugyan ki fogja fizetni?
A csåszårmetszést, amit egy férfin kell megejteni.