PRÓZAIRODALOM,  TÁRCA

Juhász Zsuzsanna: Józsi bá gyereket vár

Nem tudom, mit gondoljak. Itt a vége tényleg az én tudásomnak. Itt szerintem minden természettudománynak vége van.
No de ha nem tudunk semmit, akkor ugyan honnan is lenne bátorságunk beavatkozni bármibe is?
Kész, ez kész. Én legalábbis kifeküdtem. Már nem akarok semmit, csak feküdni. És? És élvezni? Mit?
A napot fölöttem?
Vagy a napsütötte, felmelegedett köveket alattam?
Hát nem. Egyiket sem, most akkor mi lesz az emberiség hatalmas bátorságával a beavatkozásra?
Mert ez, ez az ember itt addig rinyált, addig rágta a családja fülét, és addig fájdította (férfi)orvosok szívét, hogy végül megműtötték. Lecsippentettek valamennyit a prosztatájából, ami ugye megnagyobbodott a bácsika koránál fogva és beszűkítette a húgycsövét olyannyira, hogy az úr már egyáltalán nem tudott vizelni. Súrún se, sehogy se. Hát katétert kapott.
De a papa azt látta, hogy ilyen kivezetése másnak nem nagyon van, hát szégyellte. Dugdosta is a vizeletzacskót a zsebeibe szakadásig. S akkor meg olyan szagot áraszott, mint egy jóforgalmú illemhely. És közben sírt, sírdogált, hisztizett a családnak, hogy miért pont ő, miért őt veri az isten. A zárójelentésén még az is ott ált, hogy a zacskó miatt öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják.
A bácsit. Miközben tombol a világválság és életerős nőktől, férfiaktól veszi el cseppenként, napról napra az életkedvez.
De ő akkor is csinosan akar kinézni. Úgy, mint egy férfi. Reggel ing, mellény, este pizsama. Kockás ing, csíkos pizsama. Nappal munka, este család. De szép is volt hajdan!
No de az öngyilkossági gondolatokat azért már túlzásnak érzem. Szerintem ezt csak azért írta az együttérző, bár gondos orvos, hogy megindokolja a méregdrága, államilag finanszírozott műtétet. Mert Józsi bá mégse miniszter, mert akkor ugye ciki lenne neki katéterrel szavazni a parlamentben, és nősülni se akar már, bár nemrég megözvegyült. De hogy öngyilok szándéka se nagyon zavarta az álmát, azt tanúsíthatom.
És isten bocsássa meg nekem, de én úgy láttam, gondolatok se nagyon zavirgálták se a nappali életét, se az éjszakai alvását. Aludt ez mindig is, mint a bunda. És hogy szégyellte volna a katétert: Hát azt se nagyon. Mert olyan büszkén mutogatta a zacskót, hogy ő termelt, ővele minden rendben, ő jól működik, hogy nekem olybá tűnt, mintha munkadarab lenne az a zacskó, amin az öreg szaki egész nap dolgozott.
Most meg ez. Most meg ezt találta ki nekem. Azt, hogy terhes. Ül a zuhany alatt mélázva. Ül. És mondja, hogy vigyázzak. Jó, de mire. (A férfiak általában a heréjüket féltik, hát várom a sztereotip választ.) De ne. Ő a mellei elé teszi a kezeit. (Nocsak.) És mondja, hogy legyek óvatos, mert fájnak. Most nőnek a mellei és ezért feszülnek, érzékenyek. Hát vigyázzak! (Tényleg igaza van, most, hogy már nincs katétere, a jóisten újabb csapást mért rá. Öregkori mellnagyobbodása van. A doki esti borogatást írt fel rá.) Tudom, mondom neki, nem baj, majd este beborogatjuk. Nem kell, mondja riadtan, nem szabad borogatni. Mert akkor elapad. A tejem, mondja. Sóhajtja, mint papnak, mint istenének, ha van, ha van istene. Mert teje az már lesz biztosan. Sőt. A fejében már ott van. Ott van az a szoptatásra alkalmas tej, a jó öreg csak kiókumlálta valahogy, ha van, hát isten neki, legyen. És a gyerek? Kérdem én is halkan. Nem, nem cinkosan, mert azért ez mégiscsak egy férfi, de halkan kérdem mégis. Halkan, mintha szeretkező párra nyitnám az ajtót, s az ajtócsukás közben mondanám, bocsánat. Vagy mintha titokba avatnának, úgy halkulok. A férfiak titkos vágyába, hogy értsenek ehhez is, a hordázáshoz és szoptatásához. Végül is nem olyan nagy dolog ez, énis csináltam háromszor is, ki lehet bírni a szülést. A szoptatásokkor meg annyit olvastam, hogy soha annyit életemben. A szülés, szoptatás szerintem a nők már-már szánalmas aduja, az ász, hogy érnek még ők is valamit, valamire csak ők alkalmasak, egyedül. Szóval igyekeztem hallgatni főleg, fület nyitni, bár egy kis nevethetnékem is támadt, de jött is már felém a válasz.
Itt van, a hasamban. Nofene, gondoltam. Csoda történt. És mekkora! Milyen nagy! Ennek itt, ennek a Józsefnek már Mária se kell, ennek a szentlélek rögtön a hasába talált. És hát végül is szép kis kerek pocakja van, üsse kő, finoman mosom azt is, a mellihez meg hozzá se érek. Én nem leszek elrontója semmi jónak, én nem leszek latorja ennek a békésen üldögélő, szentséges testének védelmet kérő amúgy bácsikának. Mert mit lehet tudni? Én úgy vagyok itt, úgy kerültem ide, mint Pilátus a krédóba. Valami ellen-ségnek tán, ellenességnek, kérdésnek, kérdőjelezésnek, mire ez a szegény ember kénytelen volt megterhesülni énnekem. De akárhogy is volt, ez lett itt. Ez, belőlünk.
És tébolyba, abba biztosan nem zavartam ezt a drága embert itt, aki épp hatalmáról, a megmaradtról, férfiúi mivoltáról mond le itt éppen. Sóhajtozva, töprenkedve ő is. Ahogy én.
De téboly az biztosan nem lesz ebből a koraesti vecsernyés fecsegésből, bár szokványos hogy vanomra nem ilyen válaszokat szoktam kapni, de mindegy. Mindegy már. A kérdésem valahogy illett a bácsikához, illett, mert benyelte, és illett azért is. Mert ő amúgy is csinálós ember volt mindig. Vagy spekuláló volt mindig. Csak nézi, nézi azt mindig, ami eléje kerül, és töpreng, hogy lehet jobbá tenni, megjavítani, megmenteni, használhatóvá tenni. Mindig ilyen volt, mondta is a lánya, mindig buherált, bütykölt valamit.
Hát ma is csak ez történt. Ha megnőttek a mellei, hát ne menjenek pocsékba, azokkal, ha nagyobbak lesznek, szoptatni is lehet, s ha az isten melleket adott, szoptatásra való nagyokat, tán gyereket is ad hozzájuk. Értem én.
És értem azt is, miért felejtettem el, tudat alatt persze, hogy bekenjem a halántéksebét, a pontot, amit mindig véresre vakar nagy töprenkedései közben. Mert szegény úgy mondja, hogy kezelést kér a fejére. S a kezelés szót a szülészeten használják a nővérek. Hogy ki kér kezelést? Azaz jó meleg altesti lemosást a szülést követő napokban. És a kezelés az tényleg jó. Kellemes, enyhíti a hegesedés fájdalmát odalent. Józsi bának meg miért is járna? Még nem szült. Hát elfelejtettem fertőtlenítővel befújni a halántékát.
No de mi lesz, ha a szülés az istennek se akar majd megindulni? Visszaküldjük az urológiára? Hogy a prosztataműtét olyan jól sikerült, hogy Józsi bár már nemcsak vizelni, de szülni is tud? És? És a világ legmélyebb depijébe zuhanna, ha a magzat meghalna odabent? No és a császármetszést? Azt ugyan ki fogja fizetni?
A császármetszést, amit egy férfin kell megejteni.