Ocsovai Ferenc: Fajzatok földjén

A jóllakott oroszlánban legalább van még
tartás és becsület, amikor a fa alatt fekszik;
az ezervéves tölgyben is van még méltóság,
amikor a gyilkos elemek szívósságát edzik,
de mi az ember, amikor édes semmittevés
és jól megérdemelt pihenés mögé rejtőzik;
amikor eszmét az erénytelenségnek alkot,
és szabadesés közben hiszi azt: ejtőernyőzik,
pedig üres, lét nélküli körforgásban ernyed?

Reggeli kávé, energiaital, vagy pár szál cigi
tompítja el a megmaradt, sovány gondolatot,
amíg este a sör, a gyógyszer, drog és kóla viszi
révészként gyáván lebegő mámorba az aggályt,
ahol a léha áramlatban oldódik fel az értelem,
amíg rendel vagy felmelegít valami dögtápot
nyálcsorgatva csüngve a narkotikus képeken,
mialatt írogat, hív, kockul, egyéb ingert keres
műanyaggal bőven bélelt vackában az egyén?

A kérődző marha, aki hosszasan éjszakázik;
talán délután felkel, zabál, mosdik szegény,
majd termőnek csúfolva a meddőt: kattint,
videót csekkol, posztokat és sorozatot néz,
amíg királyi köntösében tetszeleg; nassol,
szundizik, ha a következő évad vagy rész
végre kijön, bár a vegetálás helyett néha
belefér azért a testi érintés (reprodukció),
még ha nem is tart sokáig, mert nyomul
felé a sok mém, kisablak és hazug fikció,
így nem volt még sohasem igazabb talán
az öreg római: a sic transit gloria mundi,
mert az orvvadász végül saját csapdájába:
a hetyke verhetetlenségébe fog belebukni,
akár a cseh vitéz, aki addig rabolt, gyilkolt,
amíg bús feje nem végezte a dárda hegyén,
és csak, hogy legyen elég stream, lájk és wifi,
arra terjed ki szolgáltatásként vágy és remény,
hiszen nincs már valódi súlya az életnek;
ugyan fontosnak hazudjuk tespedtségét,
de önmaga paródiája lett ez a hőseposz.

Ez ilyen homo impotens: árnyéka már csak
annak, ami hajdan volt büszke Odüsszeusz,
mert ez a lustaság kultusza, a restség imája;
a tétlenség miséje és a henyélés apoteózisa,

ahol csak az számít, hogy hírfalak pörgetése
alatt meglegyen kellő mozi- és médiadózisa
mindenkinek, mert rutinok és sablonok rabja
a renyhe korcs, amivé ez a szellem változott:
mint amikor Ádám az egyik drámai színben
az állatias és barbár eszkimókkal találkozott,
aki agyonveri, ha a másnak van, és fókaként
vergődve építene új iglut az örökös fagyban.

Cinikusan vihog és ítélkezik korunk szülötte
a Karantén vasökle által kitervelt barakkban,
és habzó szájjal fröcsög ketrecében fetrengve,
mint egy moslékkal tömött és leláncolt vizsla,
pedig senki sem tartotta soha foglyul igazán.
Csak farkast és áldozati bárányt játszó birka,
aki azt sem veszi észre, ha már az egész ház
lángra gyúlt körülötte, hiszen gazdájára vár,
amíg erősnek mutatja magát, noha a Hálózat,
a Csatorna számára nem létezik országhatár,
és felhasználók, termékek és jogalanyok zaja
hadonászik a tömegben, mint tengeri teknős,
amely éppen kikelt, homokban bukfencezik,
de a sirálycsőr azt csipogja: a hullám felejtős,
ebben a kényelmes tunyaságban pedig többé
már pánikra, lázadásra, forradalomra sem telik –
csak lassan és bambán lessük, ahogy lelkünket 
júdáspénzen, uzsorakamaton, kilóra megveszik…

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten: