Csikai Gábor: Sorsom vázlatai

sorsom vázlatait szomorúan hordja a lelkem,
így leszek én lassan vágyamnak papja, ha felken
végül a holnap mává, tegnappá pedig árnyam
válik, hogyha megengedik egyszer, hajnala már van
éjjeleimnek, már csak reggele kéne, de látom
gyáván erre szivárog az is, míg túl a világon
ébredezőben az út, mely messzire elvezet innen,
osztom az álmaim, osztom a vérem, s osztom a kincsem,
mind elhordják apránként ezeket kezeimből,
az, mi a mélybe taszított, engem az égbe se visz föl,
így kiabálok, jöjjetek újra felém, süket éjek,
sorsom vázlatain már nincsen mit kicseréljek

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten: