Ocsovai Ferenc: Nincs még veszve

Ne félj kislány, állni fog dicső Krakkó,
nem némul el még Zsigmond harangja:
a Wawel sárkánya maga fog feltámadni,
hogy a könyörtelen hódítót kettéharapja,
ha a Mária-templom trombitása jelzi,
hogy keletről jön az ellenség megint,
és a Visztula is lengyelül fog tovább
zubogni, ha az égbolt habjába tekint.

Ne aggódj, Varsó is lesz még, mert
pajzsával védi majd Syrenka sellő,
akár Athént a bagolyszemű Pallasz,
és nem fogják földig rombolni újra
akkor sem, ha most a távolban fütyülő
rakétákat és csörgő lánctalpakat hallasz,
és a baziliszkusz vagy a büszke,
gnieznói fehér sas egyetlen
egy éles pillantása elég lesz,
hogy megtorpanjon a Halál,
és az anyaföldet ne kényszerítsék
ismét egy gonosz, hűtlen férjhez.

Ne sírj, nem fogják lebombázni
Katowice kéményeit és gyárait:
nem fogják felverni a néhai sziléziai
bányászok jól megérdemelt földalatti álmait,
és a csensztokói pálos kolostor Madonnája
sem fog fájdalmasan könnyezni a hazájukat
kényszerből védő hősi halottak után,
akiket a háború suhogó kaszája
úgy szeret mindig learatni olyan
méltatlanul és gyalázatosan korán.

Ne reszkess, nem fogják eltörölni
Opolyt sem a föld színéről, hiszen
a Piast-torony minden régi kísértete
előbújik és mindaddig velünk marad,
ameddig csak biztonságban nem lesz
ismét a békességre vágyó utódok élete,
és az Odera mélyéről felszínre jő majd
a zöld Mocsárember is, hogy az árva
és halandó helyiek védelmére keljen,
és a gyilkos, füstölgő tankokkal
reménytelenül szembelovagolni
többé egy honvédnek se kelljen.

Ne félj, nem fogják elsüllyeszteni
aknák Boroszlót sem tarka utcáival
és ékes templom-szigeteivel együtt;
a környező erdei szellemek mennyköveivel
a baja már nem egy behatolónak meggyűlt,
és ha el is jutna valami pokoli erő a város
kapujáig: hát életre kelne minden
vízköpő, manó, gnóm és kobold,
hogy visszaszerezzék a csöndet
és nyugalmat, amely e fejedelmi
székhely gótikus főterein honolt.

Nem kerülhet Dancka nyüzsgő kikötője
és a Hármasváros sem idegenek kezébe,
mert akkor hatalmában sértve fogja érezni
magát a tengerek szakállas urának,
a Balti királynak tulajdon személye,
és visszavág, ahogy Lublin boszorkái
és Lódz játszi ördögfiókái sem adják
majd át feslett hóhéroknak földjüket,
akárhogy is fenik rá azok görcsösen
e termékeny, dús és drága mezőkre
csattogó agyarukat és rút körmüket.

Nem veszhet el a szőke Zakopane sem,
mert Giewont, az óriási vitéz maga fog
majd felkelve megálljt parancsolni
minden otromba, galád betolakodónak,
meg a Tátra barlangjaiban szunnyadó
lovagok is felébrednek végre, és kardjukkal
harcba szállva mindünket egyaránt megóvnak,
majd Jánosik és Harnaś gurál betyárjai is
megjelennek a Kárpátok hegyei között,
mert még a legnagyobb zsiványok sem
fogják tétlenül nézni, hogy a lengyel
vidék jámbor lelkek vérébe öltözött.

Ne félj, kislány, mert a polyák hon nem
végezheti megint három darabra szakítva;
nem lehet új Negyvenkilenc, Ötvenhat,
és nem lesz Ilyvó, Harkiv, Krím, Kijev,
mert ez a sátáni tűzvihar csupán addig
terjedhet, amíg az ember táplálja: amíg
retteg tőle, fut, térdre borul és megijed,
de most mi: sziléz, szlovák, cseh és kozák,
tót és ruszin, ukrán és magyar egy testként,
egy szellemként mind azt hisszük s valljuk,
hogy az ördögbe is a pusztító hordákkal,
de ide többé nem, mert nem, nem, soha:
azt mi többé nekik sohasem hagyjuk!

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten: