VERS

Tóth Olivér: Idehaza

a májusi ég törött szekerén ülök
lovaimat farkasoknak adtam társul
karcsú lelkükre kell a hús a táv
permetnyi csókot adtak szememre érte

vonyító hűség odújában kutat ások az égbe
tárt szájában fogait betömtem fájásommal
dadognak kábák vértezetlen szerencsék
beszédjeiket én mégis megértem jöttük okát

oktalan csüggedés a tegnap a ma s a holnap is
torkára masninak engem aggat az eszmélet
lennék daliása lennék csúfsága a nem reméltnek
így kötélnyi titokban kívánok csukott szemekkel

deres erdők prémeit nyúzom alomul kézzel
fürösszem fektessem hajlékomba lángos jászolába
a nyugatnak a keletnek mert többé ne lássanak
ne halljanak itt rád találjanak ha engem keresnek

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .