Az indiánnak, amikor még indián akart lenni, nehezére esett eldöntenie, milyen indián akar lenni: olyan-e, aki bölényre vadászik vagy olyan, aki kukoricát termeszt, és a Nagy Szellemhez esőért könyörög. Útmutatást kért a fehér emberek által agyonlőtt teherautótól, amely még mindig ott állt az utcasarkon lapos kerékkel, de a teherautó azzal volt elfoglalva, hogy tollakat és karmokat növesszen, és hogy ezt az indiánon kívül senki se vegye észre, még Katona Józsi se. Hiába állítja Katona József a Damjanich utca 38-ban, hogy ő a Bánk bán című nemzeti dráma szerzője az agyonlőtt TEFU-teherautó karmai és tollai elkerülik a figyelmét.
Az indián azt is tudomásul vette, hogy nemcsak jó indiánok vannak, hanem rossz indiánok is, akik az amerikai fehér ember szolgálatában állnak, és meg akarják ölni a jó indiánokat. Viszont még rossz indiánnak lenni is sokkal jobb, mint reggel vagy délben a Damjanich 51-esből a 3128-as általános iskolába és úttörőcsapatba menni iskolatáskával és tornazsákkal, és délben vagy este a 3128-asból az 51-esbe visszamenni ugyancsak iskolatáskával és tornazsákkal. Úgy döntött, hogy elutazik Amerikába, és rábeszéli a rossz indiánokat, hogy mostantól legyenek ők is jó indiánok.
Tisztában volt vele, hogy Amerikába nem mehet gyalog, sőt vonattal vagy busszal sem, oda csak hajón vagy repülőgépen lehet elutazni. Azaz még úgy sem lehet, mert nem adnak utazási engedélyt. Amerikába disszidálni kell. Disszidálni engedély nélkül is lehet, sőt, csakis úgy lehet.
Egyszer, amikor vendégség volt, az indián elmondta, hogy rövidesen disszidálni fog Amerikába, és beáll az indiánok közé. Amikor látta, milyen érdeklődéssel hallgatják a vendégek, hozzátette: a szülők is disszidálni fognak vele együtt, csak a húga marad itthon.
A vendégek távozása után az indián kikapott. Hogy merészel ilyen dolgokat mondogatni vadidegen emberek előtt? Az lesz a vége, hogy jövő nyárra még piros útlevelet sem kapunk, nemhogy kéket!
Egy másik alkalommal, amikor ő volt látogatóban egy kisgyerekes családnál, azt mondta a játékbabákra, hogy azok valójában kacsinák, varázserejű figurák, akik az ősök szellemeit testesítik meg. A házigazdának szemlátomást nem tetszett, hogy az indián az ősöket emlegeti, ezért ő úgy érezte, hogy pontosabban és bővebben is ki kell fejtenie az iménti állítást. Egy női kacsina, mint ez a kék szemű, pislogó hajasbaba is, a mellével megérleli a kukoricát, és az ölével nagyra növeszti a tököt.
A házigazda és felesége kényszeredetten heherészve azt mondta, hogy „erős fantáziája van a gyereknek”, a szülők pedig azt, hogy „az iskolában mindenféle disznóságot tanul a többiektől”. A látogatás után, kint az utcán ismét kikapásra került sor. Hogy merészeli az indián az ősöket emlegetni Légrádiéknál, amikor a Béla bácsinak tavalyelőtt haltak meg a szülei?
Az indián úgy tudta, hogy volt az első világ, de aztán elpusztult a hó- és jégözönben az emberek rosszasága miatt. Aztán következett a második világ, de aztán elpusztult a vízözönben az emberek rosszasága miatt. Most van a harmadik világ, de rövidesen ez is el fog pusztulni az emberek rosszasága miatt, mégpedig egy tűzözönben fog elpusztulni. Az indián gyakran hallotta ezt a kifejezést: „harmadik világ”. Ha megkérdezték, hogy ez mit jelent, engedelmesen és álnokul azt felelte, hogy a fehér ember egykori gyarmatait jelenti, holott az indiános könyveiből azt olvasta ki, hogy az egész világ harmadik világ.
A harmadik világ pusztulását – így értesült az indián – megakadályozni nem lehet, de a Nagy Szellem, ha vidám kedve támad, egy-két évvel későbbre halaszthatja. A Nagy Szellem kígyótánccal vidítható fel, ehhez viszont csörgőkígyóra van szükség. Az indián egy osztálykiránduláson fogott egy csörgőkígyót, diadalmasan magasba emelte, és járni kezdte a kígyótáncot. A lányok sikítoztak, és elszaladtak. A fiúk is elhúzódtak a közeléből. Aztán jött Horváth Józsi bácsi, a biológiatanár, és kijelentette, hogy ez nem kígyó, hanem lábatlan gyík.
Az indiánt kinevették. A lábatlan gyíkot eltaposták.
Aztán újabb ősz jött, újabb esőkkel. Az esőcsatornák továbbra is lyukasak voltak, de a háborús golyónyomok már nem látszottak, mert a házak utcai falait új vakolatréteg borította. Az indián még mindig indián akart lenni, de már belenyugodott, hogy nem fog egyhamar találkozni a valódi indiánokkal. Nem jut el sem a kanadai erdőségekbe, sem az arizonai pueblókba.
Amikor majd egyszer, nagy sokára mégis eljut, már nem akar indián lenni.
Egyik este az indián elalvás előtt az ágyban az Ixtlani utazás című könyvet olvasta, mert úgy értesült: ebből megtudhatja, hogyan lesz az emberből indián. Igaz, hogy az indiánná válás kívánalma ekkor már inkább csak emlék volt számára, de azért kíváncsi volt az átalakulás folyamatára.
A könyv lapjait egy porcelánhasú, zöld ernyős asztali lámpa világította meg. A porcelánra festett apró szirmú virágok azt a korszakot idézték fel, amikor a vidéki polgári otthonokban a villanyvilágítás még forradalmi vívmánynak, már-már hősi cselekedetnek számított.
Az asztali lámpa nem az asztalon állt, mert az asztal messze volt az ágytól. Nem is az éjjeliszekrényen, mert a szobában nem volt éjjeliszekrény. Az ágynak magas oldaltámlája volt, azon állt a lámpa egy kissé ferdén, zöld ernyőjével a falnak támasztva.
A könyvben egy Don Juan nevű öreg indián szerepel, aki nyilván nem azonos a hasonló nevű hírhedt nőcsábásszal. Don Juan azt magyarázta a könyv lapjain, hogy álmainkat kellő akaraterővel és gyakorlással irányítani tudjuk, és álmaink szabályozásával haladhatunk előre a tökéletesedésben. Azt is mondta, hogy neki nincs múltja, mert egy adott pillanatban rájött, hogy a múltja fölösleges, és megszabadult tőle, nagyjából úgy, ahogy mások leszoknak a dohányzásról.
Az indián elhatározta, hogy ő is megszabadul a múltjától. Az Internacionálé egyik sora jutott eszébe: „A múltat végképp eltörölni!” Közben kicsúszott a kezéből az Ixtláni utazás. Arra gondolt, hogy el kellene oltania a lámpát, de nem ért el a keze a kapcsolóig. Olyan érzése támadt, mintha rázuhant volna a lábfejére valami, de azt is érezte, hogy ez másvalakivel történik, nem pedig vele.
Arra ébredt, hogy tűz van. Az égve hagyott lámpa lebillent a támláról, és rázuhant az ágyra. A forró villanykörtétől meggyulladt a selyemernyő, ettől pedig tüzet fogott a paplan és a lepedő széle is. Az indián lerántotta az égő ágyneműt a padlóra, birkózott a tűzzel, fuldokolt az egyre sűrűbb füstben. Közben ezt kiabálta:
„Lángokban áll a harmadik világ!”
Márton László legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?