Farkas Arnold Levente: Velencében született
Pócsmegyer, huszonhárom június huszonkettő, csütörtök. Eszter elküldött Monostorra, hogy hozzak az ebédhez a jó és a rossz tudás fájáról három-négy gyümölcsöt. Biciklivel mentem. Amióta a köztereseket átnevezték határőrnek, csak félve merek elindulni. A gáton mentem. Ahogy az ember eléri a sorompót, balra fordul a Rév utcán a falu felé. A falu határánál negyvenes tábla. Januárban töltöttem a negyvennégyet. A határőröknek átnevezett közteresek megállítottak, elkérték a személyimet, visszafordítottak. Gurultam tovább a gáton. Amikor a szigeti útra értem, nem fordultam balra. Fölösleges. Abból az irányból is negyvenes tábla fogadja az érkezőt. Bementem inkább az erdőbe, átvágtam a temetőn, így értem a faluba.
Pócsmegyer, huszonhárom október tizenöt, vasárnap. Visky András könyve fontos könyv, de nem egy jó regény. Persze veszélyes egy ilyen mondatot leírni. Olyan ez, mintha egy temetésre azt mondanánk, nem volt szép. Mert lehet egy temetési szertartás őszintétlen, de attól a halott halott marad, a veszteség pedig veszteség. A holokausztot feldolgozó filmek között rengeteg a giccs. Ezzel nem azt mondjuk, hogy ami Auschwitzban történt, az helyes volt. Visky András könyve jó könyv lehetne, ha a prózaversek azok lennének, amik, nem pedig fejezetek számozott fragmentumai. Visky András epikája líra.
Pócsmegyer, huszonhárom október tizenhat, hétfő. Olyan a Kitelepítés, mint a Biblia. Hatástörténetét tekintve kétségkívül jelentős könyv a Biblia, de a kiadói szerkesztő éppen szabadságon volt, amikor először kiadták. Megkerülhetetlen könyv a Biblia, ám rosszul van megírva. Sokan fognak hivatkozni a Kitelepítésre, ahogy a Bibliára is sokan hivatkoznak, persze a Biblia néhány száz évvel korábban került a könyvespolcokra és az éjjeli szekrényekre, mint a Kitelepítés. Vagy úgy jár a Kitelepítés, mint a Sorstalanság. Díjakat kap. Beszélnek róla. Olvassák is. Egy ideig. Aztán nem. Erénye mégis ennek a könyvnek a könyvbe ágyazottság.
Pócsmegyer, huszonhárom október tizenhét, kedd. A Kitelepítés újraírja a Bibliát. Talán az egyik legemlékezetesebb jelenet, amikor a könyv elején a református lelkipásztor átlyukasztja a Nényu nevű szereplő fülét, ahogy Mózes törvénye szerint meg kell jelölni a rabszolgát. A Kitelepítés egészen más könyv volna a Biblia nélkül. Az édesanya olvassa a régi fordítást, abba folyton belejavít. Az édesanya meghal, ám Nényu és a gyerekek áldozatának köszönhetően feltámad. Az édesanya elhinti a várakozás magvait a lelkekben, és a regény végén az édesapa-messiás meg is érkezik. Mert a várakozás könyve a Kitelepítés. A vége ezért rossz. Véleményem szerint elhagyható.
A barátok templomában ministráltam, hogy kőbe ne üsd lábadat, amikor a termodinamikus háztűznéző meghibásodott. Dusik atya azt mondta, ne hívjak szerelőt, erre a kis időre nem érdemes. Olvasd inkább a Jelenések könyvét meg Fekete István regényeit. Jakab azért a konyhából nyíló spájzból hozott egy csavarhúzót, leszedte a háztűznéző előlapját, a piros, zöld és sárga drótok egy idegen óriás sorsvonalaiként tárultak elénk, szólni kéne Csabinak, ő villanyszerelő, amikor az előlapot visszacsavarozta, az egyik csavar elgurult, az őrangyal szobra alól került elő. Megpróbáltam komoly maradni, mert arra gondoltam, isten szolgájához a komolyság illik.
A bölcsesség felé zuhanok. Úgy értsd, ahogy mondom. Csabinak sikerült megcsinálni a termodinamikus háztűznézőt, Jakab azzal a hangsúllyal kérdezett, mint aki bízik a hazai ipar lehetőségeiben. Romániát soha nem tekintettem a hazámnak. Ez a szó meg az a földrajzi, történelmi valami, amit jelent. Az a műanyag sablon, amit körül lehet rajzolni az iskolában. Azokat a szerkesztőket szeretem, akik nem válaszolnak. Dusik atya a kezébe nyomta a fekete távirányítót. Jakab kipróbálta, működött. A múltkor Farárik atya elvitte magával, azt hitte, mobiltelefon. Farárik atya nővére Antananarivóban volt apáca. Elalvás előtt elgondolkodtam a dolgok működésén.
Amíg Farárik atya nővére azért imádkozott Antananarivóban, hogy az öccse, amikor felébred, hallja még a saját horkolását, Jakab elmagyarázta nekem a termodinamikus háztűznéző működését. Évtizedekkel később a meghibásodott eszköz közelében álltam kezemben egy levéllel, amit nem küldtem el. Annak a lánynak írtam azt a levelet, akit szeretek, éppen ezért borzasztóan zavar, hogy nem tudunk kommunikálni. Veled nem lehet beszélgetni, mondtam egy este a lánynak. Persze így nem is lehet beszélgetni, ha ilyen mondatok lógnak ki az ember szájából. Némelyik levelet elküldtem, de nem kaptam azokra se választ. Aztán ezeket a leveleket elküldtem valaki másnak.
A világ dolgait nem szoktam érteni. Nem értem a Bibliát. Nem értem a termodinamikus háztűznéző működési elvét. Nem értem a nőket. Nem értem a háborút. Nem értem a békét. Meglehetősen borzalmas olvasmány a Jelenések könyve. Persze a Téli berek se jobb. A könyv végén egy idegen fiú alatt beszakad a jég. A termodinamikus háztűznéző alatt felolvastam Jakabnak azt a részt, amikor János lenyeli a könyvet. A szájában édes. A gyomrában keserű. Camera linga bimbam. Nem tudom, hogy mondják románul a harangnak. Van a románban egy hang az ü és az i között. Gyermekkoromban ezt ü din ivel írtuk, ám a helyesírás a megértéssel együtt örökké változik.
Pócsmegyer, huszonhárom október húsz, péntek. Az előző három naplóbejegyzést megküldtem az egyik szerkesztőségnek. Azt írták, hogy ők szeretik ezt a könyvet, tavaly az év könyve volt náluk, írásomat nem fogják közölni. Természetes és logikus válasz. Ha egy keresztény folyóirat szerkesztőjének azt mondanám, szeretem a Bibliát, de vannak hiányosságai, a Biblia hiányosságait taglaló írásomat valószínűleg nem közölné. Ha pedig egy muszlim folyóirat szerkesztőjének ecsetelném a Koránban fellelhető kifogásolható tartalmakat, az illető muszlim szerkesztő talán meg is ölne. Szerintem korrekt vagyok, csak nem tudok fogalmazni, a történeteink pedig elmesélhetetlenek.
Pócsmegyer, huszonhárom október huszonegy, szombat. Meliorisz Béla Utazzunk Pardubicébe című kötetében találkoztam először ezzel a formával. Vékonyka kötet a Pardubice. Visky András regénye legalább hatszor vastagabb. Ha vékony, akkor verseskötet, ha vastag, akkor regény. Sárga levelek közé vegyülnek kérdőjelek. Érdekességképpen megemlíthető talán még Garaczi László Plazma című drámája, ahol a szereplők megszólalása szinte mindennemű interpunkciót nélkülöz. Az egyszerű halandók fejében a forma és a műnem összemosódik. Ha vers, akkor líra. Ha próza, akkor epika. Ha a lapszélen a szereplők neve vastaggal van szedve, a szerzői utasítás pedig dőlttel, dráma.
Pócsmegyer, huszonhárom október huszonkettő, vasárnap. Törökország a legnyugatibb iszlám állam, ám én legjobb tudomásom szerint csak egyedül voltam, a szelíd bölcsességről elnevezett mecsetbe eltemettek egy Velencében született vakot évszázadokkal ezelőtt hazug keresztények. A hazugság az egyetlen igazság, egy hibátlanul működő gépezet alkatrésze lettem, az egyik vesszőtől a másikig jutunk. A vesszők olyan szépen tagolják a mondatokat, a színház a bábok lázálma, ahogy a bizonytalan évszakok a tétova időt. A házban ég a tűz, az udvaron esik az eső, az elképzelés visszája a megvalósulás. A lap aljához érkeztem, az írást abbahagyom, elkezdek élni.
Farkas Arnold Levente prózája legutóbb a Szöveten:
