2024.06.14.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Zubornyák Zoltán: A valag

Zubornyák Zoltán: A valag

2 min read
Ez a mondat szinte minden előadáson másképp hangzott el, hogy ne mondjam, Gobbi cifrázta, élvezte, beleringott, nekem nagyon tetszett, attól kezdve sokáig használtam én is, vélekedésül ostobákra: valag. Mégsem segg, ugye?

Gobbi Hilda vitathatatlanul meghatározó egyénisége volt a XX. századi magyar színházművészetnek, pályája utolsó állomása a Katona József Színház volt, ahol akkoriban mi, szerencsés főiskolások, a szakmai gyakorlatunkat töltöttük. A Csirkefejben elementáris volt, rengetegszer megnéztem, mindig volt mit tanulni tőle. Több emlékezetes alakítása mellett (ma is elérhető az interneten) Schwajda György: A szent család című egyfelvonásosában parádésan alakított, kiváló játszótársakkal tették emlékezetessé Zsámbéki rendezését.

(A másik egyfelvonásos a Doktor Burke egy különös délutánja volt).

Volt a darabban egy mondat, amit Hilda nagyon szeretett – a Molnár Piroskás jelenetben – ami így szólt: “…azt is én hallottam a saját fülemmel, amikor azt mondtad a Marikára, hogy a két érettségijével együtt olyan hülye mint a valag!…” Ez a mondat szinte minden előadáson másképp hangzott el, hogy ne mondjam, Gobbi cifrázta, élvezte, beleringott, nekem nagyon tetszett, attól kezdve sokáig használtam én is, vélekedésül ostobákra: valag. Mégsem segg, ugye?

Nem sokkal később Forgách András: A játékos című darabját kezdte próbálni a Katona. Ebben az előadásban nem játszottam, de Varga Zolinak valamilyen kisebb balesete volt, be kellett mennem helyette, feladatom az volt, (nem könnyű) hogy Gobbit a lejtős színpadon egy tolószékben kellett mozgatnom a rulett asztal körül. Egyik próbán Hilduska nem volt éppen kirobbanó jókedvében, mogorva volt és sértődős, a konyakos kávé sem segített, Csizmadia Tibi a rendező, ezt próbálta nem tudomásul venni, ellenben többször megkért, hogy Gobbit a szövege alatt toljam fel az asztal felső, a színpad közepe felé eső végéhez. Igen ám, de így a művésznő a közönségnek háttal kellett beszéljen. Egy darabig csak mammogott és hümmögött Gobbi, nagyon nem tetszett neki ez a megoldás, aztán egyszercsak nem bírta tovább és kifakadt: elég régóta vagyok a pályán, nem tartom magam rossz színésznek, de a valagammal még én se tudok játszani! Ez utóbbi kijelentés hangsúlya, a megnyomott “v”, visszacsengett a Szent családból, ugyanolyan boldog élvezettel és hévvel hagyta el Gobbi száját, mint abban az előadásban. Csizmadia egy kicsit pislogott, – okos rendező nem hall meg mindent -, majd a próba folyt tovább annak rendje és módja szerint. Majortól persze azt tanultuk – igaza volt ebben is-, hogy az ember a gerincével is tud játszani, ha a hátába kap egy rossz hírt, vagy valami felháborító megjegyzést, villámcsapásként sokkolhatja egy szó.

Gobbi mentségére legyen mondva, tolókocsiban mindez szinte lehetetlen volt. Pár évvel később Csizmadia Miskolcon rendezett, szerettem vele dolgozni, de a nagyszínpadon sokszor és sokat kellett háttal játszani. Ilyenkor én tettem a dolgom, de ha leálltunk valamiért, én is halkan belezümmögtem a semmibe, hogy valag, valag. Ez persze nem rá vonatkozott, hanem Gobbi megjegyzésére, hogy egy színész eszköztára mit tud és mit nem tud lehetővé tenni. Hogy Tibi hallotta-e, ki tudja? De maradjon is titok most már!

Zubornyák Zoltán prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.