Varjú Zoltán: Egykoron
Magadban szeretsz úgy
mint ahogy a gyermek-
évek alatt tette a múlt
árnyaiban őrizted meg
arcomat emlékeid közt
ott lapul a csók a hang
az illatom ami átkarolt
lágy ölelésben tapintás-
om kéznyomán a bőr
még most is megremeg
a szív ajkadon a sóhaj
borzolja mellkasom le-
föl járja át az oxigén
pezsdíti fel a véremet
és szépen engedem neki
hadd vigye el messzire
a vágyaim tüzét a hév
beléd égette a szívedig
érnek lángjai hamvakat
hagytak magadban
szeretsz úgy mint én is
téged bennem egykoron…
Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten:
Ezeket is olvasd el!
Benyó Tamás: Hol van, hol nincs
Varjú Zoltán: Önkéntes száműzetés
One Comment
Pingback: