Egybeforrt szívem tusa keringője
merengés, hintázni hívott a csend,
koporsóágyban emléked néma föld, reng,
boldogan szunnyadsz rögnyi árnyék.
Jaj, kendődbe égett minden ég
torz csillag- képed szememben meteor,
könnyű lenne, hogy boldoggá tégy,
fátyollá foszlott hajad borult arcomra rég,
nem hittem, a jajgatás csendes áhítat,
ezernyi ember tódul kapuidra, naplementék,
én égni láttam szánalmad, szalma reszketés,
arannyá érlelt páncélodon a félelem.
Elpergett tőled a por, hús és vér alszik rajtad
ha álmodom virágdedek borulnak szerelmesen,
kővel áldoznak fejemre a madarak és átkoznak
a súlytalanság emberei, mert téged szeretlek Istenem.
Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
