Szente B. Levente: De arctalan örökléttel

a Sárgaház folyosója c. naplójegyzékből
(amikor még és amikor már, beteges értekezés önmagunkkal)

miközben veled beszélt
láttam hogy az óráját nézi a mester
lassú komótos mozdulattal még
aztán zsebre teszi

s az ilyennek mint embernek semmi
de semmi köze nincsen egyetlen való
lyukas élethez – mondom de ki vagyok én – te nem így
bocsásd meg nekem ó jó Uram

tudom már miért bíbelődtél az agyagemberrel
ezer esztendeig vagy annál is tovább
őstudományokat mint varázslatot feledtetve
azzal a gusztustalan világi emberrel

míg én – én bennem a szikra sem
vagy kikben még az eltávozó árnyékát látod
e tékozló és pazarló időkben is talán – mondom talán
az ujjaim között aláfolyó homokkal együtt sem biztos

az a másik egységes kerek esztendő
pedig szeretnélek nagyon amiképpen foglak
nehogy beszennyezzem ígéreted meddőn
kergetőzve ama tiszta fénnyel és igaz de arctalan örökléttel

hiába tartanak számon őrültet vagy nem azokat
ahogy vadászok a vadakat a vadak tudják hol az élelem
még jobban emlékeznek azokra
aki mindet birtokol

Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten:

Szente B. Levente: Álmod szép titok