Nem azért jöttem hogy az ódonság csontházaiból
Megátkozzalak kiűzzelek mint lepkét a hernyóból
Hogy megválasszam hüvelyed gátadat a csonttól
Tornyokat építő lángokat köpködő szemem éget
Rakásnyi ember bőrömre hűlt lelketlenség végett
Ujjaim gyászlobogók tenyérközépre mért ágyúk
Talán egyszer sem találták el a mi kegyelmesünk
De hiszem hallotta vajúdásomat burkaitokból is
Köldökömet levegő vágja s szememet láva látja
Egyszer sem voltam hűtlen korcs csavargó atya
Kit anyja siratott volna fekete mákszemet valaha
Mint gubóból zápult madárra zománcosodik a hó
Bennem réteg úgy románcosodott bölcsesség a jó
Aki ha egyszer megölelt mindig eldobott magától
Aki ha csak egyszer talált szívemre megmenekült
Szérumaim torzított szépétől gyűszűnyi haláltól
Pedig csak egyszer jöttem s ő is egyszer látogat
Mégis napjában vakolta hullaházzá hajlékomat
Én szülői házaim padlásaira bújtatott álmaimat
Mágnesreszeléket vonz magához a föld s agyag
Aki nevelt katona volt itt magáé enyém mindenkié
Nem azért jöttem hogy megrontsam mindenkivé
De előbb nyelvem lábam tüdőm meg kell oldjam
Mielőtt porzásba kezd menny pokol purgatórium
Torzóban fogant gyolcs a bimbókból kelt szirom
Nem azért jöttem mikor koslató egeimet nyitom
Rád emlékezésem mannáit delíriumos ágyamon
Érted fogyasszam fényem levegőm ételem italom
Beteges kórházi várótermeidbe sorszámot váltott
Élő hullajelöltek én szerelmeseim mindenségeim
Zakót váltottak rajtunk a csillagok lőporos kivégzés
A születés anyacsapdáiban fémtüdős felhők robaja
Mely világ dermeszt és mely kor ámít lényegtelen
Felolvadt pitvaraimra ereimre hintőporozó életerő
Kaputokra tűzőtt tetemeimet szalagozza májusi eső
Címerezetlen számozatlan hazákban nyalka tébláb
Ifjuság örekszik most nem ismer kudarcot se csúfot
Nem azért jöttem hogy megvénült izmait feszítsem
Latyakos hantjaira ontott emberkontyokat old a füst
Aranylott kopjaerdők koszorús evolúcióját ringatom
Nyugtató farcolt érdesség az avar megbotránkozása
Szíveitek alján ahonnan kiszabadított rabság nevelt
S érlelt dióbarnára mihaszna gyermekkegyetlenség
Szemérmetlen jóság szoptatott fanyar melleitekről
Idomított öntudatom szabadságát lefegyvereztem
Nem azért jöttem hogy koporsókban enyelgő szent
Árvaházak örököse mámorotokat megszelidítsem
Nem azért jöttem hogy kezeitekben kapca és kóré
Legyen könyörgésem helyett s veszett könyörület
Mely magát odázza elfeledve a bunkerek sötétjét
Egy testmeleg szökevény roncsaira vont lepedőben
Hol körvonalazhatatlan városok csecsemőhalála gőg
Nem kívánok földet érni nem akarok többé lépni ott
Hol tócsákban termő nap édes csorba mostohasága
Skalpolja nyelvemet ellenetekre emlegetve az Istent
Nem azért jöttem hogy magam legyek a szél attya
Gyámolt elemeiből magamra vonjak sátrat a mára
Nem azért jöttem hogy magam legyek anyja mása
Kinek fekete abroszán korholt glóriám testidegen
Parázna szeretettel szeresselek titeket idegenek
Nem azért jöttem hogy az ódonság csontházaiból
Megátkozzalak kiűzzelek mint lepkét a hernyóból
Hogy megválasszam hüvelyed gátadat a csonttól
Tornyokat építő lángokat köpködő szemem éget
Rakásnyi lelke hűlt bőrömre s embertelenné lett
Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?