Nagy Csaba: Hányszor…

Hányszor próbáltam
elkerülni,
ki néma hazugságait
fülembe súgva kábított.
Volt idő, mikor elhittem
minden szavát,
érdemjegyként: csak mélyebbre taszigált.
Elnémítva,
szennyébe fuldokolni
hagyott.
Mint süketnéma, bolyongok.
Álmom és vágyam
visz tovább.
Nem marcangol,
nem is szipolyoz.
S hiába e zajongó tömeg,
egyedül vagyok.