VERS

Márkus László: Mandíner

Pókhálót szőtt tükrére a hallgatás,
börtönbe vetve mindent, ami szép.
Nem bóklász arcán fény, eltűnti ráncait.
Él, mégis halotti maszk bámul rá.
Fura mandíner.
Bal keze áldást kér, a jobb meg hárítja.
Más világ, ez a másik világ,
Ott sosincs hitvita, ha túl sok a galiba?
Néha mentőmellényt vet neki a sors,
partra húzza, ám visszadobja.
Fejét lenyomva tanítja félni.
Ó, jaj – visszhangzik fülében saját sóhaja.
Ki vet Kharónnak oboloszt liluló ajkára,
hogy vigye át a túlpartra?
Ha lezsírozhatná, vissza is hozná vajon?
Obolosz előre utalható?
Mi az árfolyama most a Nasdaqon?
Milyen banknál parkoltathatja vagyonát,
e pénzsóvár, kortalan csónakász?
Így csak magában találgat…
…odaát is lehetne jó pénzért írni esszét?
Reggelire forrón tálalják ott a zsemlét?

Márkus László verse legutóbb a Szöveten:

One Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .