Kalász István: Isztambul – Mi marad? – úti jegyzet

1. Nem marad
   A mecset a hűtőmágnesen a kirándulóhajók
   a Galata hídról horgászó cipőpucolók. A szállodák
   a dudálás a visszadudálás. A bazár a márványtáblák
   a tömeg mindig szemből. Az őrökön a géppisztoly a
   múzeum előtt. A rendőrök az irodaházak a félholdas
   lobogók alatt. A kamerák a mindenfelől zajzene. A
   baklava a gyere be hadarás a girhes macskák a kövér
   férfiak a teraszokon a teák.
2. Talán…
   Az a kis kávézó talán Kabatas fölött. Why is so much
   sorrow in the life? Kérdezi a pincérlány mert mondod
   honnan jössz.
3. Marad
   A nő hajnalban a sötét kihalt utcán. A nő telefonál.
   Érzed a hangján látod az arcán: szerelmével beszél
   titokban az isztambuli utcán. A nő megijed elhallgat
   intesz tőled ne féljen. Ne félj… És a nő néz mosolyog.
   Ez végleg megmarad.
4. Mégistalánkicsit
   Isztambulon át a buszok a sötét hosszú aluljárók. A híd a
   boltok a halpiac a szirénázás. A hóhér kútja az efendi sírok.
   A metróőrök mögött a fal. A rozsdás műholdvevők a pára
   a háztetők a tankerek a köd a szoros fölött.

Kalász István verse legutób a Szöveten: