Handó Péter: Halhatatlanulóban

Először halhatatlannak gondoltad magad, aztán már csak azon tűnődtél, mit is kezdhetnél egy időtlen léttel. Lehet-e együtt öregedni a végtelenbe vesző véggel? Mit lehet kezdeni egy életen át valami örökké tartóval?
Nézted a csillagok csalóka fényét. Láttad, ahogy ezer évek pislákoló üzenetei kirajzolnak az égre egy utat, egy befejezhetetlent, amely éppen sisteregve leejteti startkövét a horizont mögé.
Egyet kívántál, hátha megajándékoznak az istenek annak beteljesülésével. De alig motyogtad el az orrod alatt, mit szeretnél, már tudtad, minden beteljesülés lezár valamit, számodra viszont csak kinyílnak a terek és nem vezetnek sehová, belőlük sosem fogsz megérkezni ahhoz a bizonyos ponthoz, ahová mindenki egyszer eljut, a halhatatlanság tartósító állapot. Amit magadnak kívánsz, az időtlenül, többé nem lehet félredobni, meghaladni, eltörölni. A cselekvéseidben az előzőek és a következőek ismétlődnek. Vagy, aki vagy – mást nem tehetsz, mint elfogadod.
Az ég elől, mintha rád zuhanni készült volna, eltakartad szemed. Nézted a szemgödrödre nehezedő ujjaid, ahogy érkeznek, s akárhányszor is érintenek, nem akar elfogyni a korábbi látvány, csak kiegészül a szemfedés mozdulatával. Számodra már egymásra kopírozódtak a dolgok. Sokszorozódásuk alatt elkezdtél megroppanni. Ettől fölsírtál, akár egy csecsemő. Riadtan szorítottad össze fogad, de már hiába, a sírás ott maradt benned, rajtad. Haraphattál egyet az ajkadba. Nem szűnt meg az ég, az eget elfedő kéz, a sírás. Haraptál újra és újra és… A vér kiserkent, semleges íze betöltötte szájüreged. Nyelted rendületlen, de folyása nem akart elapadni. Gyomrod telítetten feszült. Öklendezni kezdtél, ám ami hirtelen följött, ismét és ismét föltört, képtelen voltál gátat szabni az erőteljes ingernek és következményének.
Próbáltál fölállni, kigyalogolni a teremtett hely bűvöletéből, de bármerre is indultál el, ottmaradtál az ég alatt, szemed végtelen fedésével, fölsírva, vért nyelve és öklendezve. Ott voltál halhatatlan. És egyre több és több helyen.

Handó Péter legutóbb a Szöveten: