Márkus László: a nagy fa alatt földre hullt tiritarka levelek közül

felrepedt burkából vadgesztenye kacsint fel rám
mimikája szinte emberi jer hajolj le hozzám emelj fel
vigyél haza mint hajdan megannyiannyi társamat
készíts újra lovat zsiráfot oroszlánt tevét
felsejlik anyám gondterhelt arca véres ujjam kötözi
beleszaladt a kisolló kemény a gesztenye burka
törékeny a gyufaszál a hurkapálcika
apám kerítést fabrikál szája szegletén mosoly
el ne kóricáljanak újsütetű jószágaim
szép az ősz a parkban vállamra színes palástot terít
jut belőle Hrabalnak is ő érti vérében van e távoli világ
melyben a fantázia és nem a pénz termett játékokat
összekacsint a maroknyi gesztenyével
gyorsan megbocsátja hogy nem folytatom az olvasást
reméli este talán játszunk önfeledt gyermekként
én Hrabal s a gesztenyék

Márkus László verse legutóbb a Szöveten: