PRÓZAIRODALOM

Handó Péter: Szellemgyári és -közeli esetek (8.)

A munkakezdést követően feltűnt a Szellemgyár és -közszolgáltató Kft. alkalmazottainak, hogy a nyugállományba vonult Csernyák helye – Szupra vezetői rendelkezése ellenére – Kuftár által nincs betöltve, ezáltal a folyamat egy igen fontos lépése kimarad, ha így kezdenek el dolgozni. Teljes egyetértés mellett nem indították el a szellemgyártósor futószalagját a selejtgyártás és a fegyelmi elkerülése érdekében. Viszont a tanácstalan dolgozóknak abban nem sikerült konszenzusra jutniuk, ki induljon el Szupra tényállásról való tájékoztatására, mert ezt a „hálátlan” feladatot – a szólás szabadságának szintjén – senki sem szerette volna a másikra hárítani, és ebben az egy kérdésben a pardon többtényezős ismeretlennek bizonyult – az agyarakat képtelenség volt hátrébb húznia bárkinek is. Összefeszültek tehát az akaratok – vállat vetve vállnak.

Ordas Töhötöm – érintetlensége okán – nem kívánt innovatívan beleavatkozni a kialakult konfliktusba. Sőt, egyéb módokon sem. Inkább kellő távolságba húzódott és onnan figyelte Földes Etelka meggyőző hadonászására mint nyílnak a munkaköpeny gomblyukai, a láthatósági mellény viselésének hiányában elő-elővillan a kialakult résen valami elragadni való, amiért érdemes lenne bemenni az erdőbe egy mesébe illő kerekerdei szerszámhasználatra, még a nagymama megérkezése előtt. Erre azonban a pillanatnyi állás szerint esélytelennek bizonyult, hiszen az elemi vágyaknál nagyobb erők munkálkodtak a rendzavarás fenntartásában. Olyanok, amelyek a hajszálak összegubancolásában kölcsönös hatékonyságot mutattak, sőt az idő előrehaladtával csak fokozódtak, akár a helyzet Nyugaton. Pedig ő, mint vérbeli Ordas, az Ordas-nemzetség majdnem legfiatalabb tagja, de mindenképpen a legaktívabb, ezt mindenkivel egyenként és külön-külön súgva és búgva, és satupadot gyalulva… Szóval aggasztóan nyíltan… A hideg is kirázta, hogy ettől eltekinthet, ettől eltekintve kell restaurálnia a jó közérzetét. Érezte, el kell mennie innen, mielőtt beledől a saját kardjába – pedig ilyet egy vérbeli Ordas sohasem csinálna.

A titkárnői előszoba ajtajának lapján Ordas Töhötöm óvatosan – mintegy a fülét-farkát behúzva – zörgetett be, hátha mégse tehetne effélét a ranglétrán betöltött pozíciója alapján.

– Igen! – hallatszott Klimp Ilonka egyszeri behatolásra szóló feljogosítása.

Bármennyire is föl volt ajzva, Ordas Töhötöm nem rontott ajtóstól a titkárnői előszobába. Jól nevelt emberként ment, ballagott, osont be. Mondhatni: szakszerűen. Vérbeli szakihoz méltón.

– Ilonka – tenyerelt az íróasztal felé eső szélére –, rettenetes dolog van odafönt kialakulóban, amin csak az igazgatóasszony segíthet.

– Ah! – ájuldozott Ilonka a fölszökött vérnyomásától. – Az nem lehetséges.

– Ilonka. Ilonka, maga fess nagyon – hozakodott elő az udvarlói hangnemével Töhötöm. – Ájulja már el nekem, mért nem lehetséges!

– Fegyelmi-odaítélési értekezlet van folyamatban – lágyult el Ilonka szíve. – De erről egy szót se felőlem…

– Ismer – oszlatta el az aggodalmat, ami a helyzethez mérten csak tovább fokozódott, amikor kibökte: – Kuftár nem állt munkába. A termelés nem indult be, holott mindjárt nyitunk. Olyan rossz előérzetem van. Orvosolhatná.

– Töhi, Töhi, maga fáradhatatlan…

– Egyszer élünk. És akkor se? – húzódzkodott az íróasztalon át.

– Jaj! Meghallják – sikkantott egyet Ilonka.

Ordas épp csak vissza tudta nyerni az előírt egy méter kommunikációs távolságot, amikor kinyílt az igazgatói ajtó, s előbukkant Cecilke gondterhelt és fürkész tekintete az aktuális értekezésről, az előző napi fogyasztásra érdemes maradványai mellől.

– Mi történik itt, amitől nekem is dugnom kell? – nézett farkasszemekkel a szemekbe, fölnyársalásuk által faggatódzóan Cecilke.

– Jaj! Szörnyű. Egyelőre még belegondolni se tudok – ájuldozott Klimp Ilonka. Végső rosszulléte elkerülése érdekében, ösztönből gépelni kezdtek az ujjai.

– Ilonka, hagyja már! Nem arra kérdezkedtem rá – nyomta el az írógép zaját Cecilke. Töhötöm felé fordulva folytatta: – Van valami a tarsolyában, amin könnyíthetek?

– Kuftár, hogy is mondjam(?), nincs a Csernyák, azaz a helyén. Áll a munka – vázolta fel Töhötöm a kialakult helyzet alapját, arra gondolván, a többiről történő felvilágosodást a vezetők meglátására bízza, úgyis az, ami mindenkoron abszolút igaz és hitelt érdemlő.

– Tyű, de felment bennem ezzel a pumpa – vörösödött az idegessége mértékének kijelzésére Cecilke, csak a haja nem. – Szuper Marám, ezt neked is hallanod kell – szólt be az igazgatóiba, majd előriszálta magát, hogy a fáradt olajos homlokot közelről megnézze.

– Hogy mit kell ismét hallanom?! – jött elő Mara a főhadiszállásáról. – Korábban ilyenre nem volt példa. Ezek a… – akadt el a szava, mert túlságosan csúnya kifejezést nem akart használni, viszont más meg nem jutott eszébe a beosztottjaival kapcsolatosan, még kevésbé fölborult napszakokban sem. – Szóval el akarják lehetetleníteni az irányításom. Ezt még megkeserülik! – s az esküje megerősítése végett a bal mellére tette a kezét.

Töhötöm megnézte a tenyerét, hogy az övé vajon mennyire tudná lekövetni az iménti katonás rendben kivitelezett alakzatot. Szupra azonban átértelmezte a fejbiccenését – más szögből is szemügyre véve.

– Maga mentesül ez alól. És nem leszek hálátlan – jelentette ki, hogy eloszlassa a félreértésből regisztrált aggodalmat.

Pedig Töhötöm dehogy akart mentesülni az alól, amit a tenyerébe képzelt. Habár – vélekedése szerint – egy Szupra vezetői hálája nyomán még az is beleférhetne, amit pénzben nem lehet kifejezni. Ám nem csak úgy szimbolikusan, hanem leginkább kárpótlás gyanánt az érte elvesztegetett percekért.

– Marám, én olyan indulatos lettem. Ma rám jár a rúd, bizonyosan – konstatálta Cecilke az állapotát, a vele éppen megesettet.

– Menjünk, mert nem tűrjük a halasztást! – adta ki a vezetői utasítást Szupra. – Ilonka, jegyzőkönyvezze a történteket, míg távol vagyunk!

Szupra elől vonult, fél lépéssel – jobb felől – mögötte Cecilke himbálta a csípejét és beszélt, hogy kellő szintre hozza Szupra vezetői agilitását. Töhötöm épp csak utánuk nézett, nem fordul-e vissza valamelyikükben a rendtevési elhatározás. Aztán visszalépett, hogy szakértelmével támogassa Klimp Ilonkát a tényállás jegyzőkönyvezésében. A zavartalan teljesítményfokozás végett még a kulcson is fordított egyet, mire az igazgatói irodából Kasszás Erzsébet, alias Böbe bukkant elő, hogy a fegyelmi-odaítélési procedúra prokszemikai alapokra helyezése céljából az első- és a másodszámú vezető után siessen. Gyanútlan árnyéka sem vetült arra, mire-való törekvést kell rögvest látnia, ahogyan az elhatározása mozgásba hozatala révén felbukkan a titkárnői előszobában, ahol a látványtól alig tudta türtőztetni a sikoltozását. Mégis képes volt megoldani, hogy semmit sem oldott meg a ruházatán.

– Gazdasági szempontból megfontolatlan az egyesülésük – ismertette a végsőkig racionalizált következtetését Böbe, majd kedvetlenül kiviharoztatta megszentségtelenített szemérmét. Előtte ugyan fennakadt az ajtótáráson, de hamar és zokszó nélkül engedelmességre kényszerítette a kulccsal a zárat.

Klimp Ilonka a beláthatatlan következmények tudatával fordult a gépe fölé. Ordas Töhötöm hátulról segítette, hogy tartalmasra sikeredjen az a jegyzőkönyv, amit az elkészülte során, a nyitott ajtón keresztül nem látott senki, mert mindenki el volt telve a szellemgyártósor körül kialakult helyzettel. Ott viszont nem sok szellemesség szorult a párhuzamosan futó dialógusokba. Leginkább Mara uralta a szitut.