Kocsis Lenke: Az elégedetten elszenderülő vándor (A Vándor éji dala műfordítás-pályázatról)

A 2020 őszén kiírt Vándor éji dala műfordítás-pályázat utolsó fejezetéhez érkeztünk. Az eredetei elképzelések szerint az eredményhirdetésnek még az előző év végén, legkésőbb az új esztendő elején meg kellett volna történnie. A csúszás hátterének kellemetlen részéről most nem is ejtenék szót, a hosszan tartó elbírálás örömteli okairól annak inkább! A pályázat kiírása előtt optimistán körülbelül 20-ra becsültük a majdani jelentkezők számát. Mint azt már a Szöveten megjelent közleményekből tudhatják azok, akik nyomon követték a pályázattal kapcsolaton fejleményeket, végül 79 pályázó 102 műfordítása kerülhetett elbírálásra a zsűri tagjai által.

Már a beérkezett műfordítások első áttekintése során nyilvánvalóvá vált, hogy egy roppantul erős mezőny gyűlt össze. Az igazán megdöbbentő felismerés pedig csak ez után következett: nem volt egy kifejezetten gyenge vagy közölhetetlen műfordítás sem a 102 között! A pályázati anyag értékelése azonban nem csupán a mennyiség és általánosan jó minőség miatt jelentett kihívást. A magyar irodalom bővelkedik Vándor éji dala fordításokban. Az ismert szerzők változatait összevetve azonnal többféle műfordítói megközelítés lehetősége merül fel, melyek mindegyikére található példa a pályázati anyagban. Ezért feltétételezem a jelentkezők többségének munkáját egy kutatás előzte meg, melynek során áttekintették az elérhető fordításokat, műelemzéseket, és saját értelmezéseket állítottak fel Goethe verséről. Mindezt azért feltételezem, mert a pályamunkák döntő többségénél jól körülhatárolható, hogy milyen szempontok kerültek előtérbe a fordítás során. A leggyakrabban megfigyelhető attitűd a formai és tartalmi jellemzők lehetőség szerinti kiegyensúlyozott átültetésére való törekvés. Ezekben a szövegekben a fordítók többsége ügyelt a rímképlet betartására, egyesek még a szótagszámot is igyekeztek megtartani, volt, aki ezeket a szempontokat csak részben, például a vers néhány sorában, általában a zárásban vette figyelembe. A tartalmi szempontok előtérbe helyezésére is találunk példát a pályázati anyagban, ezekben változatokban sokkal kifejezőbben jut felszínre a fordító saját műértelmezése, míg a formai szempontokat is szem előtt tartó pályázók esetében gyakran egyetlen kifejezés vagy szókapcsolat az értelmezés kulcsa. Egy 19. századi szöveg fordítása esetében a nyelvezet kérdése sem elhanyagolható, a pályázati munkák nagy része a 20. század közepének verselését idézi, ügyesen érzékeltetve az eredeti mű és a fordító közötti távlatot, de elkerülve a potenciálisan idegenként ható archaizáló kifejezések használatát. Ezen a ponton hangsúlyozni szeretném, hogy a 21. században a Vándor éji dala esetében nincs helyesként kikiáltható műfordítói megközelítés, ennek a versnek az esetében már meghaladtuk a hű átültetés igényét, természetesen továbbra is fenntartva annak lehetőségét. A fordító egyik megközelítésben sem téved, amíg eredeti mű valamilyen formában felsejlik az új szöveg sorai között.

Végül gratulálni szeretnék minden résztvevőnek! Örömmel olvastam az összes Vándort, és remélem, mindannyian foglalkoztok majd a jövőben irodalommal és írással valamilyen formában, legyen az műfordító, költő, író, kritikus, tanár, vagy bármilyen szakma, hobby, ahol kamatoztathatjátok, ahol kifejezésre juttathatjátok azt az irodalom iránti szeretetet és hozzáértést, amit a Vándor éji dala műfordítás-pályázaton megmutattatok!