KÖZLEMÉNYEK

Aranyi László: Egy-két „apróság” – A Vándor éji dala műfordítás-pályázatról

Tanult mesterségem szerint magyar szakos tanár volnék, de sohasem taníthattam. Mondván, „rongálom” szépreményű ifjúságunkat, mindenféle „gazságra” bujtogatom őket. Ami szakadár pedagógiai elveimnek köszönhető, s annak is, sohasem titkoltam, elfogult vagyok a „nemes, küzdő, szabadlelkű” diákok, a különc, szokatlan, deviáns, gátlástalan, „idomíthatalannak” tűnő, többé-kevésbé „lökött” ifjak iránt.

   Aki most magyar nyelvterülen Goethét fordít, közéjük sorolandó! Ezért örültem a 79 pályázó 102 műfordításának. Amelyből ráadásul egyik sem rossz! Függetlenül az eredménytől, 79 győztest látok itt! Azt hiszem, a műfordító a szerző egyenrangú alkotótársa. Aki ehhez a sokak által lefordított Goethe-vershez nyúl, valószínű, még önbizalomban sem szenved hiányt.   

   Valamennyiüknek szívből kívánok erőt, kitartást, türelmet, s nem utolsósorban szerencsét a továbbiakhoz. Mert azt, hogy lesz „további”, akár fordítások, akár saját művek formájában, száz százalékig biztosra veszem valamennyi pályázónál. 

   S most jöjjön a „gazságokra” való bujtogatás…

   Mi minden olthat ki egy-egy tehetséget?

   – Ha bedarálja az Átlag Alfred Jarry-féle „agyatlanító masinája”. A Fogyasztói Társadalom… Aztán előbb-utóbb bugyuta reklámszövegeket, jól eladható bóvli szerkentyűk használati utasításait fordítgatja, s nem Goethét. Mert ezért összehasonlíthatatlanul több fizetséget kap. Nyilván mindenki valamiféle vállalható kompromisszukra kényszerül időnként, egyikünk sem szeretne éhezni, fázni, híd alatt lakni, de az alkotás kőbe vésett értékeinek nem szabad sérülniük! Nehéz megteremteni, de lehetséges az egyensúly. E. T. A. Hoffmann lelkiismeretes hivatalnok volt, a Nobel-díjas T. S. Eliot megbecsült banktisztviselő.

   – Ha a környezetének magatartásmodelljeit kritikátlanul átveszi. Mondják majd, „nem illik közösségünkbe”. Csakhogy miféle közösségről van szó? A csordáról? Talán olyan is lesz, aki mást választ párként helyetted. Jobb is… Előfordult, hogy a szerző a kertben lévő budin írta regényét, mert a házastársa nem tűrte, hogy írjon, s iszonyú rikácsolással mindig valami „hasznosabb tevékenységre” próbálta fogni… Nem idézem, mit tanácsolt Charles Bukowski az egyik pályakezdőnek, mert az nem túl szalonképes, maradjunk annyiban, itt is elképzelhető valamiféle harmónia…  

   – Ha hasonlítgatja magát másokhoz. Nincs segítség, végletesen egyedül vagy. Ha az elődök nyomába szegődsz, csak másolatok kerülnek ki műhelyedből. Jelentős alkotás nem!

   „Mindnyájatoknak, egyenként, külön” kell kitaposnotok a saját ösvényeteket.