VERS

Lencsés Károly: Tűzfal

Barna tűzfalak hajlongnak.
Eső árnyakat szögez rá
Egy másik ház falát. Lámpavasét.
Ásító padlásfeljáró létrafokát.
Rám dől időtlensége. Betemeti
Arcom arcával rejt el, hogy ne bámuljon
Az a macska az ablakpárkányon. Rossz ómen
Ha így méreget a halált lesi rajtam?
Kalapom állarc. Mélyen a szemembe.
Karima árny függönye takar. Nem
Láthatnak, de én leselkedhetek.
Látom a hajléktalant kukák közt
Kartonsátor hajléka. Motyog. Nem értem.
Pöröl a láthatatlan éjszakában. Bor ízü álma
Kiűzte a mennyországból, s most idült látomásban
Véresre karmolja arcát koszos körmeivel. A pokol
Kapujára írja véres letört körömmel. Bejöhetek?
Nem moccanok. Majd elmegyek, ha mindent láttam, majd ha fény vési a reggelt öreg téglákba, majd ha kifehérednek
Felettem a tűzfalak.