Cikázik a felesleg.
Szétesik a világ, mint asztalról levert sörös korsó. Kifolyik az utolsó csepp. Nappal minden olyan tiszta, mint a mocskos lelkünk. Undorral mosod fel a maradékot.
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Hogy emlékeztessenek / az emberi küldetésre / vissza-visszakanyarodok a múltba –
Fábián István verse legutóbb a Szöveten: Discover more from SzövetIrodalom Subscribe to get the latest posts sent to your email. Type your email… Subscribe
A falu szélén laktunk az utolsó utcában. A kertünk végénél egy keskeny mezsgye választott el minket a beláthatatlan, havas tájtól, de azért a jó megfigyelő láthatott néhány tanyát, kisebb erdőt a távolból, mint egy-egy ködfolt…