VERS

Tóth Olivér: Magaménak kérem

Felemelt tenyerekkel rabolt az Isten
Házamnak ajtaja ablaka küszöbe nincsen
Nincs kéregetésem nincs maradásom a számadás nem érvem
Egyetlen szöget kérek tőle legyen zápszívemnek palástja
Nyelvekkel szavakkal fent pajzsomra arcát veretem ha bánja
Legyen az elődöm az utódom öngyilkos fegyverem
Ma reggelre elveszítelek

Kötélen csüngött Júdás árulás kukorékol feletted
Dunyhádat rád gyújtják az esti verejtékezések magadon feledted
De ne feledd ágyad és közötted én voltam gerinced éked
Tarts fejed felé mint egy kegyelmes imából kimetszett léket
Vallj és vallasd a kínt a szegényekhez menekült egyszerűséget
Kiknek jöttükkor nem sző csak erdő vérpiros szőnyeget
Ma hajnalra megfeszítenek

Súlyomtól hajlott fád a tűzre hajlott kötelet csuklódra veted
Ne félj az élet rontásától csak tisztít minden verése kívánsága a tied
Pergő dobok szakadnak és megindulnak utolsó lakói a dzsungeleknek
Felégett cigánytelepek helyére a keserűség rezervátumai temetők lesznek
A félig fedett édességek mind elvonuló csordák kapuid előtt
Majd megereszkedett hátadra szokik mint emlődre a megbánás
Ma délre kiterítenek

Púdert vont rá szemednek ködje add bohócorrodat neki
Eleget hordtad fent és ha valaki ő a gőgöt nagyon szereti
Mártír és mazochista boldoggá avat minden estét nem titkolódzik
Jól tudja minden fogyásában titkait mások itták ették ha kilesték
Rúd hogy glóriáját öltekor minden vándorra foltos lepedőként veti
A folyó a ház a cserje a felhő számára fertőben ázott gyermek lelence
Ma alkonyatkor a nap kerek hold lesz

Nyakukról arcodig csurgó mámor udvarol múlatja feketéd
Öltöztesd fehér ruhába és hímezz szíve felé bordó hulló rózsát
Hordjon magával hordjon magában míg kopárságom ellik
Elvadulnak jászlaiktól a tengerek az egek a földek a népek
Ágyéktalan és hímtelen porzó időben párzó csillagrendszerek
Homlokát áztatom kényelmes rámás csizmád mezítlábaidnak
Legyen mivel fizetned ha útonállóid zsebeidet sebeidet metszik

Ma estére az első bütyök tőlem fájdul húsom alól kitetszik
Ne sirass mert rúgtak és más fajták leköptek a harag is játszik
Kígyók és skorpiók nyáluk csápjaik szitkuk érdemtelen önmérgek
Nem bántanának ha nem ismernének ha nem szeretnének
Karjukból harapj rám ásítással takarót mert előbb belefáradsz és megunod
végleg belátják anyáid sírása apáid büszkesége vagy minden barbárnak
Sámánjaid utolsó üveggömbjei mögül szemed felől látnak majd jövőt a világnak

Gyapotholdtöltekor ma hajnalra elveszítesz engemet
Megnyugszom hűlt helyemre telepedett fekvő szellők károgásai keltsenek
Előtted csecsemőtenyérfészekbe rakott tojás legyen a lelkem
Jelnyelvtelen szívem vágjanak földhöz vagy nem bánom dédelgessenek
Légy kegyelmes magadhoz és örvendezve áldozz bárányt emlékeimet
Hogy megértsem gyapjúszőttes hegyeknek köss csengőt nyakába induljanak meg értem
Fejemet kötik siralmak vígságok ha kezemet teremtőmnek adom az övét magaménak kérem