Mira Alečković: Én nem leszek majdan ugyanaz ki voltam (Farkas István fordítása)

Desanka lakában

(Ja neću biti оna ista)

Azt mondod: az emberből azután sudár fénycsóva lesz.
Azt mondom: de lehet, hogy madár lesz vagy virág
vagy ifjú asszonyka. Lehet, hogy mégis létezik.
Azt mondod: de én nem leszek majdan ugyanaz ki voltam
és merengő tekinteted szemgolyómba fúródik.

Én sem leszek majdan ugyanaz ki voltam, mondom,
gyermekeim nem tudják majd az alakom felismerni:
ily ismeretlenül anyám se fog elibem kijönni,
hogy karjaiba zárjon.

Azt mondod: ott iszonyatosan elhagyatott leszek,
De talán mégsem fogod elfeledni, hogy valaha itt,
a földgolyón éltél,
míg a kies édeni tájakon barangolsz.

Nem kellenek nekem, így szólsz, a mennyei tájak,
gyönyörűség-rétek ékesítik falum.
Lehet, hogy rezgek csupán, csontfehér holdfényként,
lehet, hogy az égen egy új folyam leszek.
De ha van valami, jelentkezem, talán.
Pajtásom-e ott is a leányvágyakból
Szőtt vers az ajkamon, mondod.

Majd elmentél. Előttem hever egy kínai selyembe
ünnephez öltözött porcelán baba.
Ez nem te vagy. Leküzdöm a rettegést.
Hova tűntél? Hol tanyázol? Félek.
Csak egy gyertyaszál pislog az asztalon lakodban.
Sokáig üldögéltem melletted. Most megszeppenve álldogálok.

Mira Alečković

JA NEĆU BITI ONA ISTA

                                      U Desankinoj sobi

Ti reče: posle čovek bude tanane svetlosti snop
Ja kažem: a možda bude ptica ili cvet
ili mlada žena. Možda ga, ipak, ima.
Ti reče: ali ja neću biti ona ista
i pogleda me u oči zamišljena.

Ni ja neću biti ona ista, rekoh,
sa likom koji će moja deca prepoznati;
nepoznatoj ni majka mi neće poći
u susret da me primi.

Ti reče: biću tamo užasno sama
A možda nećeš zaboraviti da si na zemlji
nekad živela
gledajući neke prelepe predele rajske.

Meni nisu potrebni, ti reče, predeli rajski,
lepe sam u svome zavičaju videla.
Možda ću treperiti samo i biti svetlost bela
možda ću postati neka nova nebeska reka
Ako nešto postoji pokušaću da ti se javim
Da li ću i tamo drugovati s pesmom satkanom
od devojačke želje, ti reče.

I ode. Predamnom leži porcelanska lutka
u kineskoj svečanoj svilenoj odori.
To nisi ti. Savlađujem užas i strah.
Kuda ode? Gde si sada? Ja se bojim.
Samo sveća na stočiću u sobi gori.
Sedela sam dugo kraj tebe. Sad uplašeno stojim.

*Mira Alečković (1924–2008), szerb író, költő, humanista, éveken át a Jugoszláv, majd a Szerb Írószövetség elnöke.

*Desanka Maksimović (1898–1993), szerb költő, író, akadémikus.