VERS

Kiss Tamás: Omega mindörökre

Benkő László és Mihály Tamás emlékére

Élet-tábortűz- zakatolás végestelen végig…
Folytonos kiutak, szabadulások, szökések a semmiből,
az ígéretek elcsépelt szólamaiból, a lelki nincstelenség bilincseiből.
Fényévnyi távolodás agyvermek sötétjéből.
Megváltás-keresés és mámoros megtalálás felbúgó dallamokban.
És közben mégis mekkora csend! – Legbelül, ott, ahol a hús meghajlik a lélek előtt.
Ott rózsafák vannak, és anyám, aki az útra csomagol nekem.
És régi vasárnapok, amikor vártam rád. – Rád, a lányra, aki nem ment haza.
Húztam veled a szánkót, zuhogó hóban ettem ajkaidat,
és valahol egy távoli faluban, valaki az égi vándortól sírva fakadt.
Havazott, s a jeges szilveszterben kidobtad a neonlámpa fényét,
mert nem kellett a hamis ragyogás. – Az ég kellett, a whyskivel meghintett csillagok,
hogy elmondhasd végre magad elé rogyva: „szabad vagyok!”
Néha még ma is azt álmodom, hogy elmennek végleg a bűvészek és a bohócok,
és egy nem létező lánnyal boldog leszek valahol a Gammapolison
De hideg van, és lelkek süvítenek szintetizátor-jajgatással a magánytól,
és akár akarod akár nem, de lassan megtudod, hogy mit jelent, ha eltévedt istened az embercsontú tejúton. De Istenem! A nevedet se tudom!
Ázott, foltos köpenyemet hordom – megkopott, soha meg nem szokott sorsomon.
Könnyeimet szikrázó naplementék koncertfüstös sötétéjébe fojtom
és észre se veszem, hogy egy fekete pillangó ül a homlokomon,
szememen kopogtatva, szárnyait halkan suhogtatva adja tudtomra, hogy
a végtelen lelki pusztaságon, kitárt karod, útvesztő volt Krisztusom.
Mert az arcom sem az enyém, és a tiéd se a tiéd,
így magam nélkül, és nélküled élem meg az álmok koldusának történetét,
de a hajnali óceánt énekelve megérzem, mit is jelentene, ha én szél lehetnék.
De akkor is a földön végezném, mint minden madár, míg Babylon áll,
sőt, még újak épülnek, hogy tovább zenghesd a fegyverkovács dalát,
naplementekor, Vietnam, Korea, vagy éppen ötvenhat nyomán,
hóba fagyot apáink vérző testű csonthalmazain át – csenddé váló szerelmeik nyomán,
pedig lehet, hogy csak tízezer lépés kellene csupán.
Úgy tudom, ott lakik a boldog ember, aki egyszer járt itt hajdanán.
Én voltam az? Vagy Te talán?
Megtudhatod, ha végigéled a legendák szólamát, a zenét, mely örökre szól már.
Életedbe, véredbe ívódva, még csendes, virágos kertekben is megvár,
és csak azt érzed, mint minden pillangó a szélben, hogy szállsz, csak szállsz tovább!